Tisztázta a Ferrarit a Mercedes

A Mercedes Forma-1-es csapata a minap világossá tette, nem vádolja azzal a Ferrarit, hogy bizalmas információkhoz jutott a nemrég lebuktatott kémmérnök, Ben Hoyle által.


A Mercedes Forma-1-es csapata a minap világossá tette, nem vádolja azzal a Ferrarit, hogy bizalmas információkhoz jutott a nemrég lebuktatott kémmérnök, Ben Hoyle által.

A német gyártó nemrégiben indított pert egyik szakembere ellen, az ugyanis titkos információkat tulajdonított el, többek között a Mercedes-motorokra, illetve azok teljesítményére vonatkozóan.

Bár a megnevezett mérnök, Ben Hoyle a Ferrarinál szerette volna folytatni pályafutását 2016-tól, az olasz istálló cáfolta, hogy bármit is tudott volna a szakember akciójáról – mindezt pedig a Mercedes is megerősítette a minap.

„A vizsgálatok arra utalnak, hogy semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy az információk eljutottak a Ferrarihoz” – áll a Mercedes közleményében.

„A Mercedes továbbra is védeni fogja saját érdekeit, beleértve a bírósági eljárást Mr. Hoyle ellen.”

A német gyártó kijelentette, tovább folytatják a vizsgálatokat a történtek okán – ezek akár még 2-4 hónapot is igénybe vehetnek.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!