Tízből csak hat pontot ad a Ferrarinak a főtervező - F1VILÁG.HU

Tízből csak hat pontot ad a Ferrarinak a főtervező

HIRDETÉS

A szezon első négy fordulóját követően optimistán várhatja a folytatást a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapata – Tombazis azonban nem teljesen elégedett, bőven vannak ugyanis még területek, melyeken fejlődniük kell.



A bajnokság első négy fordulóját követően optimistán várhatja a folytatást a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapata – Nikolas Tombazis főtervező azonban nem teljesen elégedett, bőven vannak ugyanis még területek, melyeken fejlődniük kell.

A Ferrari a Red Bull és a Lotus mögött jelenleg a konstruktőri tabella harmadik helyét foglalja el, Fernando Alonso pedig nyerni tudott a bajnokság harmadik versenyén, Kínában.

Nikolas Tombazis szerint a maranellói gárda okkal várhatja optimistán a következő versenyeket, a csapat eddigi teljesítményét mégis csak hatosra értékelné, mivel több alkalommal is rosszabb eredményt értek el annál, mint kellett volna.

„Alapvetően azt gondolom, az első eredmények alapján optimistán várhatjuk a szezon további részét – annak reményében, hogy futamgyőzelmekért és a bajnoki címért harcolhatunk” – mondta a szakember.

„Mindazonáltal, ha értékelnem kellene teljesítményünket, a tíz pontból csupán hatot adnék magunknak, ennek pedig két oka van: az egyik az, hogy még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Az első négy nagydíjon nem igazán tudtunk pole pozíciókért harcolni, és jelenleg ez az egyik legfőbb célunk. A másik ok pedig az, hogyha megnézzük a jelenlegi eredményeket, láthatjuk, hogy – noha van egy futamgyőzelmünk, amivel nagyon elégedettek kell, hogy legyünk – szereztünk két nagyon rossz eredményt is, ezen alkalmakkor pedig csak pár pontot gyűjtöttünk. Viszont úgy vélem, optimisták lehetünk a jövőt illetően.”

A Ferrari jó formában vágott neki a 2013-as szezonnak, ami kétségkívül nagy megkönnyebbülés volt a csapat tagjai számára – főleg annak fényében, hogy az elmúlt években a téli tesztek után nemigen tudtak kiemelkedően szerepelni.

„Munkamódszereinket illetően számos változtatást elvégeztünk, akárcsak szerkezeti felépítésünkben. Ugyanakkor fejlesztjük létesítményeinket is, és úgy hiszem, most már jobban értjük az autó működését is. Mindezeknek köszönhetően jobban kezdtük a szezont, mint az elmúlt években” – fogalmazott Tombazis.

„A folyamat viszont még nem teljes, és úgy érezzük, még csak félúton járunk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk a dolgokon.”

Hirdetés

A neves szakember kifejtette, bár a Ferrari F138-as versenygépe a legtöbb körülmény közepette versenyképes teljesítményt nyújt, az erőviszonyok hétvégéről hétvégére változnak majd a továbbiakban is.

„A változékony időjárási körülmények és a különböző pályakarakterisztikák lehetőséget adtak arra, hogy felmérjük erősségeinket és gyenge pontjainkat ellenfeleinkhez képest. Pályától függően azonban ezek olykor kiemelkednek, szóval az eddig látottak alapján nem számítunk arra, hogy következetes teljesítményt nyújtunk majd a következő néhány futamon – ugyanakkor azt várjuk, hogy a legtöbb körülmény közepette meglehetősen versenyképesek leszünk.”

Ahogy a mezőny összes csapata, úgy a Scuderia is komoly újításokat vonultat fel a hétvégi Spanyol Nagydíjon, melyektől Tombazis természetesen előrelépést vár.

„Véleményem szerint legtöbb riválisunk jelentős mennyiségű fejlesztést visz pályára Spanyolországban, ami nem meglepő, hiszen elég sok idő állt rendelkezésünkre az első négy futam után. Természetesen nekünk is lesznek újításaink, és bár nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe, annyit elmondhatok, hogy lesznek változtatások az oldalszekrényen, a padlólemezen és a szárnyakon is.”

„A legtöbb újítás esetében nem a fejlesztés okozza leginkább a nehézséget, hanem az, hogy ezek az elemek úgy működnek-e a pályán, vagy sem, ahogy reméljük. Péntek estére tehát szeretnénk, ha tiszta képet kapnánk arról, melyek lesznek azok az újítások, melyekkel versenyezni fogunk, és reméljük, hogy a szélcsatornában kapott értékek megerősítést nyernek a versenypályán is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!