Todt: El kell venni a Ferrari vétójogát! - F1VILÁG.HU

Todt: El kell venni a Ferrari vétójogát!

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt szerint a Ferrarinak el kellene veszítenie vétójogát a Forma-1-ben.

Az olasz istállónak hosszú ideje van már lehetősége arra, hogy akadályt gördítsen egy-egy változás útjába – legutóbb 2015-ben élt ezzel, amikor megakadályozta, hogy maximalizálják a motorokért és váltókért fizethető pénzösszegeket.

Régóta beszélik már, hogy a Liberty Media a Ferrari vétójogának felülvizsgálatát szeretné, és nem elképzelhetetlen, hogy 2021-től az olaszoknak már nem lesz lehetőségük nemet mondani egy-egy módosításra.

Jean Todt, az FIA elnöke szerint elmúltak már azok az idők, amikor egy csapatnak ilyen jogai lehettek.

„A vétó Enzo Ferrari idejében jött, ő teljesen el volt különülve Maranellóban” – magyarázta a szakember.

„Ők voltak az egyetlen csapat, akiknek saját motorjuk és kasztnijuk volt olyan istállók ellen, melyek mind a Ford motorjait használták. Akkoriban tehát – mivel mondjuk úgy, hogy a motorsport Szilícium-völgyétől távol voltak, védelemre volt szükségük. Ez a vétójoguk története.”

„De én személy szerint már nem favorizálom ezt. Változtak az idők.”

Todt elárulta, amikor utoljára a Ferrari vétójogáról kellett dönteni a 2013-21-ig terjedő időszakra, ő volt az egyetlen, aki ellene volt.

„Én voltam csak ellene. Az egyetlen voltam. Emlékszem, Párizsban volt az értekezlet a Pace de la Concorde-ban, az FIA központjában. Ott volt a kereskedelmi jogok birtokosa, és minden csapat.”

Hirdetés

„Én pedig feltettem a kérdést, hogy mi a helyzet a Ferrari vétójogával? Mindenki azt mondta, „részünkről rendben van”. Úgyhogy nem lett volna helyénvaló, ha én egyedül azt mondom, én a Ferrari vétójoga ellen vagyok. Az egyetlen dolog, amin változtattunk, a megfogalmazás volt.”

Fotó: Alfa Romeo Sauber

Bár a Ferrari vétójoga ellen van, Todt szerint teljesen rendjén van az, hogy az olasz istálló többet kap a Forma-1 bevételeiből, mondván, rengeteg érdeklődőt vonz a sportba.

„Szerintem az teljesen rendben van, ha Leonardo DiCaprio több pénzt kap, mint egy sorozatszínész. Ez teljesen normális. Ilyen az élet. Minél jobb vagy, annál több pénzt kell kapnod.”

„Jelen tevékenységükben úgy érzem, normális, hogy több pénzt kapnak. Voltak idők, amikor több pénzt kaptak úgy, hogy rossz eredményeik voltak. De most jó eredményeket érnek el, szóval van értelme a dolognak.”

A Ferrari egyébként többször fenyegetőzött már a kiszállással az elmúlt időszakban, és bár a legtöbben szkeptikusan fogadták Sergio Marchionne szavait, Todt szerint nem szabad félvállról venni azokat.

„Távozhatnak. És őszintén szólva ez az ő döntésük. Szabadok. Persze remélem, hogy nem hagynak itt minket. De mindig megtörténhet. Láthattuk, hogy nagy gyártók mentek. Aztán visszajöttek. De ez akkor is az ő döntésük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!