Todt hat versenytől tiltotta volna el Hamiltont - F1VILÁG.HU

Todt hat versenytől tiltotta volna el Hamiltont

HIRDETÉS

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke egy interjúban nemrégiben elárulta, azt fontolgatta, hogy hat versenyről eltiltja a mclarenes Lewis Hamiltont a Monacói Nagydíjat követően rosszul elsült poénja miatt.


Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke egy interjúban nemrégiben elárulta, azt fontolgatta, hogy hat versenyről eltiltja a mclarenes Lewis Hamiltont a Monacói Nagydíjat követően rosszul elsült poénja miatt.

A brit versenyzőt Monte-Carlóban baleset okozásáért kétszer is megbüntették a versenybírók, mire ő a futamot követően meglehetősen indulatosan reagált a BBC kamerája előtt.

Hamilton vesztét végül majdnem egy félresikerült vicc okozta, arra a kérdésre ugyanis, hogy miért tesz látogatást ilyen sűrűn a versenybíróknál, azt a választ adta, hogy „talán azért, mert fekete vagyok.”

A McLaren pilótája később elnézést kért a versenybíróktól, és mint utóbb kiderült, az FIA elnökének, Jean Todtnak is levelet írt a történtek kapcsán. A francia szakember elmondása szerint ez volt a szerencséje – máskülönben akár hat versenyes eltiltást is kaphatott volna.

„Lewis levelet írt nekem, amire én válaszoltam. Nem akartam reklámot csinálni ebből az egészből. Ez az ő és az FIA dolga. Kikérhettem volna jogászaink véleményét erről, de hivatalosan egyáltalán nem csináltunk ügyet az egészből” – mondta Todt a Guardinnak nyilatkozva.

„Talán jobb lett volna, ha bíróság elé állítjuk. Ha eltiltjuk hat versenytől. De levelet intézett hozzám, én válaszoltam rá, és a dolog ennyivel el is van intézve.”

Az FIA elnöke a Telegraphnak adott interjújában továbbá elmondta, próbál jó kapcsolatot fenntartani valamennyi érintettel a Forma-1 berkein belül.

„Megpróbálok harmonikus kapcsolatot ápolni mindenkivel. Megpróbáltam elkerülni a vitát. Kiszivárogtathattam volna a levelet, de ez az ő és az FIA magánügye. Monacóban az irodám közvetlenül a versenybírók irodája mellett volt. Akárhányszor átmentem hozzájuk, megpróbáltam elkerülni a véleménynyilvánítást.”

„Véleményem szerint amit Lewis mondott, az elfogadhatatlan, de nem akartam túlreagálni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!