HírekKiemelt

Todt kiáll az FIA 2019-es szabályváltoztatásai mellett

Fotó: Renault

Kiáll a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2019-es Forma-1-es szabályváltoztatásai mellett a testület elnöke, Jean Todt.

Az F1 irányító szervezete néhány hete jelentette be, hogy már 2019-re változtat a technikai regulákon annak érdekében, hogy növelje az előzések számát a versenyeken.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnoka „egy kicsit komikusnak” nevezte a helyzetet, hiszen 2017-re épp jelentősen megnövelték az aerodinamikai leszorítóerőt a Forma-1-ben, most pedig csökkenteni akarják leegyszerűsített első szárnyakkal, és hatékonyabb DRS-rendszerrel.

„Folyamatosan azt halljuk a versenyzőktől, hogy az autók nem tudtak elég közel menni egymáshoz” – mondta a kritikák után Jean Todt, az FIA elnöke.

„Olvastam a sajtótájékoztatók átiratát, mindenki panaszkodik. És ők az élen versenyeznek. El tudják képzelni, mi van azokkal, akik a mezőny hátsóbb részében vannak?”

„Úgy érzem, hogyha rájövünk arra, hogy valami rossz, akkor meg kell próbálnunk megoldást találni. Mindannyian azt mondjuk, hogy jobbá akarjuk tenni a sportot, a showt, szóval csináljunk valamit.”

„Vannak, akik azt mondják, várjuk 2021-ig [ekkorra tervezik a jelentősebb mértékű szabályváltoztatásokat – a szerk.], szóval úgy kellene átvészelnünk a 2018-as, 2019-es és 2020-as idényt, hogy tudjuk, van valami probléma, ami árt a sportnak.”

„Jelen esetben megkértünk néhány kompetens mérnököt, hogy orvosolják a problémát. Elmagyarázták, hogyha egy autó közel kerül egy másikhoz, az aerodinamika miatt nem tud előzni, hacsak nem gyorsabb körönként másfél másodperccel.”

„Ezután az ember beszél a mérnökökkel és azt kérdezi, ’mit gondoltok, tehetünk valamit annak érdekében, hogy javítsunk a helyzeten?’. Ők pedig azt mondták, hogy igen.”

Mielőtt megalkotta a végleges 2019-es szabálytervezetet, az FIA arra kérte a csapatokat, saját aerodinamikai kutatásaikkal segítsék a munkájukat.

„Igyekszünk jobbá tenni a sportágat” – folytatta Todt.

„Igyekszünk a megfelelő kormányzást alkalmazva javaslatokat tenni – ami, mint tudják, nem a legkönnyebb dolog a Forma-1-bne. Ezért tettünk javaslatokat, és csodák csodájára elfogadták.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Néhány versenyző, köztük Sebastian Vettel arra panaszkodik, hogy az FIA nem hallgat az ő szavukra.

Todt azonban azt mondja, a versenyzők nem is akarják kivenni a részüket a diskurzusból.

„Én mindig, folyamatosan igyekszem meghallgatni azt, hogy mit mondanak a versenyzők. És őket is meghívtuk, hogy vegyenek részt ezeken a meetingeken. Meghívtam őket, hogy csináljunk valamit.”

„Nagyon tisztelem őket, de bár lehetőségük van csatlakozni, sajnos nagyon gyakran el sem jönnek az értekezletekre. Hívjuk, és szívesen is látjuk őket. Csak a versenyzőkön múlik.”

Szólj hozzá!


További hírek