Todt: Massa összeszedi magát 2012-ben - F1VILÁG.HU

Todt: Massa összeszedi magát 2012-ben

HIRDETÉS

A Ferrari korábbi csapatfőnöke, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jelenlegi elnöke szerint Felipe Massa 2012-ben rátalál régi önmagára, miután két kiábrándító idényen van túl.


A Ferrari korábbi csapatfőnöke, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jelenlegi elnöke szerint Felipe Massa 2012-ben rátalál régi önmagára, miután két kiábrándító idényen van túl.

A brazil versenyző tavalyhoz hasonlóan idén is jócskán kikapott csapattársától, Fernando Alonsótól: míg a kétszeres világbajnok 257, addig Massa csupán 118 pontot gyűjtött.

Amikor a Ferrari versenyzője 2003-ban csatlakozott az olasz istállóhoz, annak csapatfőnöke Jean Todt volt; az FIA jelenlegi elnöke szerint Massa jövőre megerősödik, és olyan erős lesz, mint volt 2008-ban, amikor kis híján bajnoki címet ünnepelhetett.

„Küszködött a Pirelli gumikhoz való alkalmazkodással, de továbbra is remek versenyző, és vissza fog kapaszkodni” – mondta a szakember a Corriere della Serának adott nyilatkozatában. „Alonso nem csak számára referenciapont, hanem mindenki számára. Felipe 3 tizedre volt lemaradva tőle, nem pedig 3 másodpercre.”

Habár a Red Bull parádésan szerepelt 2011-ben, és Sebastian Vettel révén megvédte tavaly megszerzett bajnoki címét, Todt szerint a Ferrari idei autója nem volt olyan rossz.

„Azt mondják, a Ferrari autója nem volt versenyképes, de én nem értek egyet ezzel. Ugyan nem volt olyan jó, mint a Red Bull, de még így is elég jó versenygép volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!