Todt: Nem kritizálnám Vettelt - F1VILÁG.HU

Todt: Nem kritizálnám Vettelt

HIRDETÉS
Jean Todt, az FIA elnöke nem szeretné kritizálni Sebastian Vettelt, a Ferrari F1-es versenyzőjét az idén elkövetett hibái miatt.
Fotó: Scuderia Ferrari

Jean Todt, az FIA elnöke nem szeretné kritizálni Sebastian Vettelt, a Ferrari F1-es versenyzőjét az idén elkövetett hibái miatt.

Habár a szezon első felében úgy tűnt, a Ferrari versenyben lehet a Mercedesszel a világbajnoki címért folytatott harcban, végül Hamilton már 2 futammal az idény vége előtt bebiztosította bajnoki címét.

Emellett a Mercedes a konstruktőri bajnoki címet is bezsebelte, így a Ferrari mindkét vb-tabellán kénytelen volt megelégedni a második hellyel.

A Ferrari csapatszinten is számos hibát vétett a szezon során, valamint Sebastian Vettel is több alkalommal hibázott, amely volt, hogy a győzelembe került számára.

Jean Todtot megkérdezték Vettel szerepléséről, azonban ő úgy nyilatkozott, nincs joga ahhoz, hogy kritizálja a német pilótát a hibái miatt – hiszen nem lehet elképzelni, hogy milyen nyomás alatt versenyeznek ezek a pilóták.

„Szeretem Sebet, és versenyzőként és emberként is tisztelem őt. Mindannyiunknak vannak érzelmei, és mindig egyszerű kívülről kritizálni”- mondta Todt.

Nem egyszerű szituáció, ha valaki bajnok. Természetesen én is azt gondolom, hogy szerencsések, hogy azt csinálhatják, amit szeretnek. De óvatos lennék a kritikával, mert ez egy kemény munka, még akkor is, ha a pilóták erős támogatást kapnak.”

„A Forma-1 egy lenyűgöző világ. Mindig nagyobb lesz a nyomás azért, hogy kiváló eredményeket érjenek el. Ennek ellenére ez a kiváltságosok klubja. Mindannyiunknak boldognak kell lennünk, és élveznünk kell, hogy részei lehetünk a sportnak. Még akkor is, ha visszatekintve ez kihívást jelent.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!