Megosztás:

A Toro Rosso pilótái élesen bírálták egymást

Nehéz helyzetben a Toro Rosso?
Nehéz helyzetben a Toro Rosso? © Scuderia Toro Rosso

Az 50. Forma-1-es futamára készült ma Carlos Sainz, ami nem éppen úgy alakult számára, ahogyan szerette volna.

Már a rajt után feladni kényszerült a versenyt, mert csapattársával, Daniil Kvyattal akaszkodtak össze. A manőverért az orosz áthajtásos büntetést kapott, aki úgy érzi, ez egyáltalán nem volt jogos.

A spanyol az ütközés után a csapatrádión „gratulált” az orosznak, egyértelműen őt hibáztatva az esetért

„Mondhatom, Daniil igazán jó munkát végzett.” – hangzott el az ironikus üzenet.

„Próbálsz minél jobb helyet elérni, majd az első körben egy baleset miatt véget ér a versenyed, na nem az, amit szeretnél.” –nyilatkozott az eset után Sainz.

Arra a kérdésre, hogy történt-e valami a csapatnál, annyit felelt a spanyol: „Nem, még nem. Ezt majd csapaton belül megbeszéljük, mert nem hiszem, hogy ezt a médiában kellene megvitatni.”

Természetesen szerette volna befejezni a futamot és pontokat szerezni, de innentől már a következő futamra kell koncentrálnia.

„Nincs más választásom, mint a Magyar Nagydíjra fókuszálni. Azt hiszem, ma egy jó versenyt tudtam volna futni. De talán majd két hét múlva sikerül.”

A Toro Rosso másik pilótája egészen másképp látja az ütközést, és egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy ő lett volna a hibás. Ugyan Kvyat folytatni tudta a versenyt, de véli, nem csak ő volt a hibás.

„Egy pilóta pontosan tudja, hogy a 12-esben nem kerülhetek a tökéletes ívre, ha látja, mi történik velem.” – mondta az orosz.

„Ha beteszed magad oda, akkor tudod, hogy szinte elkerülhetetlen az ütközés. Ő pedig egyszerűen betette oda a kocsiját. Egyáltalán nem értek egyet a büntetéssel. Nyilván, a felelősség engem is terhel, de mindketten ugyanolyan vétkesek vagyunk.”

Kvyat korábbi sérelmeket hozott fel: „Amikor az első négy futamon letaszított a pályáról, senki nem szólt semmit. Ezek szinte folyamatosan jelen vannak kettőnk között, és azt hiszem, hogy az első kanyarok során inkább távol kéne maradnia tőlem. Ez lenne a legjobb a csapatnak. Kár érte.” – zárta le.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Brit Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően Lewis Hamilton 1 pontra megközelítette a...

Hozzászólások

( komment)