Toro Rosso: Szánalmasan kevés pontot szereztünk - F1VILÁG.HU

Toro Rosso: Szánalmasan kevés pontot szereztünk

HIRDETÉS

Autója versenyképességét tekintve szánalmasan kevés pontot szerzett a Forma-1-es bajnokság eddig eltelt részében a Toro Rosso – így nyilatkozott James Key, az olasz kiscsapat technikai igazgatója a minap.


Autója versenyképességét tekintve szánalmasan kevés pontot szerzett a Forma-1-es bajnokság eddig eltelt részében a Toro Rosso – így nyilatkozott James Key, az olasz kiscsapat technikai igazgatója a minap.

A Red Bull kiscsapata jelenleg hetedik a konstruktőrök versenyében, hátránya azonban 11 futam után 80 pont a hatodik helyen tanyázó McLaren mögött.

Az STR9-es kódjelet viselő versenygéppel Jean-Eric Vergne és Daniil Kvyat rendre a Q3-ban végeznek az időmérőn, ám főleg megbízhatósági problémák miatt mindössze 17 pontot szereztek együtt.

„Elég vegyesek az érzéseink, mert tényleg szánalmasan kevés pontot szereztünk, sokkal többet kellet volna kihoznunk abból, hogy szinte minden alkalommal a Q3-ba kerültünk” – mondta James Key.

„Minden probléma teljesen más volt, ami rendkívül frusztráló. Ha van egy terület, ahol gyengélkedik egy csapat, arra fókuszálhat és meg tudja oldani, ha viszont véletlenszerűen, elszórtak merülnek fel problémák, melyeket korábban még nem tapasztaltunk, és aztán újra eltűnnek, az rendkívül megnehezíti a dolgunkat.”

„Bizonyos hibákat magunknak köszönhetünk, de voltak balszerencsés helyzeteink is.”

Hasonlóképp csalódottan nyilatkozott a csapat idei szereplésével kapcsolatban Franz Tost, a gárda vezetője is.

„Nyolcszor nem értünk célba, ez pedig egyszerűen nem elég jó” – magyarázta.

„Azt gondolom, amiatt szenvedünk, hogy nem végeztünk tisztességes téli tesztprogramot, hiszen még mindig bukkannak fel olyan problémák, melyeket a téli teszteken kellene megoldani. De rengeteg problémánk volt a szezont megelőző gyakorlásokon, és ennek eredményeképp nem sikerült megtalálnunk az autó gyengeségeit ebben a rendkívül fontos időszakban.”

Hirdetés

Key a júniusi Osztrák Nagydíj után válságstábot hívott össze, a Toro Rossónál pedig intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy mihamarabb javítani tudjanak a helyzeten.

A szakember emellett elárulta, a fejlesztési tempóból is visszavettek, nehogy új problémák üssék fel a fejüket.

„Rendkívül keményen nyomtuk, igazán ésszerű fejlesztési rátát mutattunk fel. De ha egy relatíve kis csapat ilyen szinten működik, akkor elkerülhetetlenek a hibák, vagy nem sikerült minden olyan részletesen feltérképezni, mint szeretnénk.”

„Szóval azt mondtuk, ’oké, lazítsunk kicsit, lépjünk vissza egyet, és bizonyosodnunk meg arról, hogy az alapok megfelelőek’”.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!