Tovább fejleszti autóját a McLaren - F1VILÁG.HU

Tovább fejleszti autóját a McLaren

HIRDETÉS

Ugyan a bajnoki cím sorsa már eldőlt, a McLaren Mercedes alakulatánál továbbra sem állnak le a fejlesztésekkel, és mindent megtesznek azért, hogy olyan erős teljesítménnyel rukkoljanak elő a hátralévő két versenyen, amilyennek csak tudnak.


Ugyan a bajnoki cím sorsa már eldőlt, a McLaren Mercedes alakulatánál továbbra sem állnak le a fejlesztésekkel, és mindent megtesznek azért, hogy olyan erős teljesítménnyel rukkoljanak elő a hátralévő két versenyen, amilyennek csak tudnak.

A csapatot irányító Martin Whitmarsh úgy fogalmazott, noha nem elégedettek azzal, hogy Jenson Button révén másodikként értek célba Indiában, mégis örülnek annak, hogy sikerült nyomást helyezniük a versenyt megnyerő Sebastian Vettelre.

A szakember hozzátette, nagy élmény volt Indiában versenyezni, és úgy érzi, a Forma-1 nagyot lépett előre azzal, hogy a világ második legnépesebb országába látogat az idei évtől kezdve.

„A bő egy héttel ezelőtti Indiai Nagydíj óriási dolog volt a Forma-1 számára, az Abu Dhabi Nagydíj pedig szintén unikumnak számít, hiszen itt található a versenynaptár talán legfuturisztikusabb és leglenyűgözőbb pályája” – mondta Whitmarsh.

„Jenson nagyon gyors és következetes volt Indiában, így olyan pozícióban lehettünk, melyben lehetőségünk volt nagyot húzni a gumistratégiával, és nyomás alatt tarthattuk az élen állót.”

Buttonnal ellentétben Lewis Hamilton kiábrándító versenyt futott Új-Delhiben: a brit pilóta ismét balesetbe keveredett a versenypályán, így egy szerény hetedik hellyel zárta a hétvégét.

„Tudom, hogy Lewis csalódott volt a verseny végkimenetele miatt, ez azonban egyáltalán nem befolyásolja a következő hétvégére való felkészülését. Rendkívül impresszív rekordot őriz Abu Dhabiban, hiszen 2009-ben a pole pozícióból rajtolhatott, 2010-ben pedig a dobogóra állhatott, miközben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Éppen ezért nagyon bízom abban, hogy ezen a hétvégén is tündökölni fog.”

Whitmarsh hozzátette, továbbra is nyerni akarnak, így nem állnak le az idei versenygép fejlesztésével, hiszen ez ahhoz is hozzásegítheti őket, hogy jó formában kezdjék meg a jövő évet.

„Mi, a McLarennél minden egyes hétvégének ugyanazzal a céllal vágunk neki: nyerni akarunk. Viszont – noha nem lehetünk soha elégedettek a második hellyel – örömünkre szolgál, hogy sikerül optimalizálnunk a csomagban rejlő potenciált, és arra törekszünk, hogy a következő versenyen még egy kicsivel jobbak legyünk.”

Hirdetés

„Még ha be is biztosítottuk második helyünket a konstruktőri tabellán, és Jenson egészséges előnnyel őrzi is második helyét a versenyzők között, a bajnokság még nem ért véget számunkra. Továbbra is új fejlesztéseket viszünk pályára, és olyan keményen fogunk küzdeni, mint amilyen keményen küzdöttünk az első versenyen, Ausztráliában, még márciusban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Tovább fejleszti autóját a McLaren
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!
Hamilton a 18. rajthelyéről: Sz*r ügy
Perez majdnem kiesett a Q1-ben, mielőtt második rajthelyet szerzett

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!