Továbbra is bizonytalan Kovalainen jövője - F1VILÁG.HU

Továbbra is bizonytalan Kovalainen jövője

HIRDETÉS

Heikki Kovalainen bevallotta, továbbra sem tudja, hol folytatja pályafutását a következő évben, ám annyit biztosan tud, hogy egy versenyképes autóval, és egyenlő feltételekkel szeretné megkezdeni a 2008-as világbajnokságot.

Heikki Kovalainen bevallotta, továbbra sem tudja, hol folytatja pályafutását a következő évben, ám annyit biztosan tud, hogy egy versenyképes autóval, és egyenlő feltételekkel szeretné megkezdeni a 2008-as világbajnokságot.

Kovalainen, aki az idei évben a Renault színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, egyelőre még nem írta alá jövő évi szerződését a francia alakulattal, mert nem kizárt, hogy helyet cserél Fernando Alonsóval, és ő veszi majd át a kétszeres világbajnok megüresedett helyét a McLarennél 2008-ban.

“Egyelőre még nem erősítette meg szereplésem a Renault” – mondta Kovalainen a riportereknek az e heti teszteknek helyet adó Barcelonában.

“Senkivel sincs szerződésem, és több lehetőségem is van. Szerintem a Renault egy nagyon erős csapat. Bízom benne, hogy maradhatok, de majd meglátjuk, mert vannak más, szintén érdekes lehetőségeim. Egyszerűen képtelenség megmondani, ki lesz a legerősebb jövőre. Bárki lehet, ezért is nehéz a döntés.”

“Véleményem szerint nagyon jó pozícióban vagyok a csapattal. Ismernek engem, és az idei év után tudják, mire vagyok képes. Jövőre is jól tudnám végezni a dolgom, de Fernando Alonso továbbra is szabadon igazolható, szerintem.”

“Úgy gondolom, bármelyik csapat szívesen látná Fernandót. Biztos vagyok benne, hogy a Renault mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaszerezze, miközben nekem is mérlegelnem kell a dolgokat. Egyelőre viszont még semmi nincs eldöntve, így fogalmunk nincs, mi lesz a jövőben” – tette hozzá a finn versenyző.

Kovalainen azonban kijelentette, ha mégis marad a Renault-nál, akkor mindenképpen egyenlő feltételekkel szerezné megkezdeni a jövő évet, és nem szeretné, ha a másodhegedűs szerepe jutna neki csapattársa mellett.

“Egy versenyképes autót akarok, mellyel harcba szállhatok a győzelemért és a világbajnoki címért” – magyarázta. “Egyenlő feltételeket akarok, és nem szeretném, ha a szezon elejétől támogatnom kellene csapattársam, bárki is legyen az. Ezt világosan kijelentettem a Renault vezetőségének. Az a legfontosabb számomra, hogy úgy készülhessek a szezonnyitóra, hogy tudom, megnyerhetem a bajnokságot. Az rendben van, hogy ha a szezon végén segíteni kell az erősebb versenyzőnek, de az év elején senki ne döntse el, ki a jobb a csapaton belül.”

“Sportszerű feltételeket akarok, ez a legfontosabb számomra” – tette hozzá Kovalainen.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!