Továbbra is veszteséges a Koreai Nagydíj

Újratárgyalnák a Koreai Nagydíj szerződésének feltételeit Bernie Ecclestone-nal a Forma-1-ben tavaly debütált verseny szervezői, miután elismerték, pénzügyi nehézségekkel küzdenek.



Újratárgyalnák a Koreai Nagydíj szerződésének feltételeit Bernie Ecclestone-nal a Forma-1-ben tavaly debütált verseny szervezői.

Az elmúlt hetekben olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a yeongami versenypálya jövője korántsem áll stabil lábakon. Won-Hwa Park, a szervezőbizottság vezetője elismerte, pénzügyi nehézségekkel küzdenek, és szeretnének csökkenteni a fizetendő jogdíjakon.

A szakember szerint kulcsfontosságú lesz, hogy a jövőben csökkentsék a kiadásokat – beleértve az Ecclestone-nak fizetendő dollármilliókat s.

A helyi média értesülései szerint a verseny költsége idén 52 millió fontra rúgott, ebből 35 millió a versenyrendezésre, illetve a televíziós jogdíjakra fordított összeg. A pálya szerződése 2016-ig szól, időtartama alatt ráadásul a jogdíjak össze 10 százalékot emelkedik.

Advertisements

A Koreai Nagydíj továbbra is veszteséges az országban, miután a jegyeladásokból összesen 16 millió font folyt be a kasszába.

Noha nemrégiben arról szóltak a hírek, Korea szeretne kikerülni az F1-es versenynaptárból, Won-Hwa Park mindent megtesz azért, hogy jövőre is vendégül lássák a királykategória mezőnyét.

„Keményen próbálkozunk, de Mr. Bernie Ecclestone együttműködésére van szükségünk” – fogalmazott a szakember az Autosport című brit szaklapnak adott exkluzív interjújában.

„Világos, hogy folytatni szeretnénk, hiszen egy óriási eseményről van szó, még ha veszteségesek is vagyunk. Szeretnénk megtartani ebben a régióban az esemény adta lendületet, hiszen az segíthet a gazdasági fellendülésben, és megváltoztathatja a mezőgazdasági hátteret is.”

Arra a kérdésre, hogy Ecclestone hajlandó-e változtatni az eredeti feltételeken, Park így felelt: „Tökéletesen tisztában van a helyzetünkkel, és remélem, hogy megértő lesz.”

„Az én legfőbb célom az, hogy csökkentsem a költségeket – amennyire csak lehet. Ez egy központi kérdés. Néhányan a helyiek közül a verseny ellen vannak, mert komoly financiális veszteség megrendezni egy ilyen nagydíjat. Azok az emberek, akik a mezőgazdaságban tevékenykednek és általában a szegényebb rétegből valók, szeretnék, ha ezt az összeget más célokra fordítanánk, mint egy ilyen – eddig népszerűtlen – eseményre.”

„Ugyanakkor növelnem kell a figyelmet a motorsport iránt, tehát, hogy ezek az emberek megértsék, mit is csinálunk mi. Ez egy közvetett módja lenne annak, hogy meggyőzzük a kormányt. A motorsport nem annyira ismert errefelé, mint más, fejlett országokban.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!