Trulli: A Ferrari megnehezíti az olasz versenyzők életét

Jarno Trulli, a Team Lotus olasz versenyzője úgy véli, Olaszország Ferrari iránti szenvedélye alaposan hátráltatja a nemzet versenyzőit, akik korántsem kapnak akkora figyelmet hazájukban, mint a legendás istálló.


Jarno Trulli, a Team Lotus olasz versenyzője úgy véli, Olaszország Ferrari iránti szenvedélye alaposan hátráltatja a nemzet versenyzőit, akik korántsem kapnak akkora figyelmet hazájukban, mint a legendás istálló.

Trulli elmondta, a Ferrarira Olaszországban mindenki büszke, a Scuderia sikereinek azonban vannak árnyoldalai is, melyek leginkább az olasz versenyzőket sújtják.

„Azt gondolom, csak egy olasz versenyző ismerheti ezt az érzést, mert a Ferrari egy egyedülálló csapat” – fogalmazott a Lotus versenyzője.

„Egy legendáról beszélünk, és olaszként erre mindannyiunknak büszkének kell lennünk, mert a Ferrarihoz semmi sem hasonlítható szerte a világon. De sajnos néhány olasz versenyzőnek kissé meg is nehezíti az életét.”

„Attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettél, minden, amit a Forma-1-ről tanultál, az a vörös autó – ez pedig sok figyelmet elvesz a motorsporttól és a feltörekvő fiatal versenyzőktől.”

Noha Trulli elmondta, jó kapcsolatot ápol a maranellói gárdával, és büszke is a Ferrari sikereire, honfitársa, Vitantonio Liuzzi egyetért vele abban, hogy a Scuderiával ellentétben az olasz versenyzők rendkívül kevés figyelmet kapnak.

„Sokkal nehezebb, ez biztos, hiszen egy kicsit jobban háttérbe szorulsz” – fogalmazott a HRT versenyzője.

Trulli egyébként mindezidáig az utolsó versenyző, aki olaszként dobogóra állhatott forma-1-es versenyen: a veterán versenyző másodikként végzett a 2009-es Japán Nagydíjon. Az utolsó olasz győztes Giancarlo Fisichella, aki még 2006-ban tudott diadalmaskodni Melbourne-ben. Alberto Ascari 1953-as diadala óta pedig Olaszország nem örülhetett hazai versenyző világbajnoki elsőségének.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!