Trulli: Az új autókat nehéz vezetni az esőben - F1VILÁG.HU

Trulli: Az új autókat nehéz vezetni az esőben

HIRDETÉS

Jarno Trulli szerint az új aerodinamikai szabályok megnehezítik a versenyzők dolgát a vizes pályán. Az olasz pilóta mindezt azok után mondta, hogy kedden kipróbálta csapata új versenygépét az esős Portugáliában.

Jarno Trulli szerint az új aerodinamikai szabályok megnehezítik a versenyzők dolgát a vizes pályán. Az olasz pilóta mindezt azok után mondta, hogy kedden kipróbálta csapata új versenygépét az esős Portugáliában.

A héten kezdetét vette az idei év első kollektív tesztprogramja a portugál Algarvében, ahol az eddigi két nap során folyamatosan esett az eső, ezzel megnehezítve a csapatok munkáját.

Trulli kedden vihette először pályára az új szabályok szerint megépített TF109-et, amit elmondása szerint szinte lehetetlen volt vezetni az esőben.

“Jóval kisebb a leszorító erő, és a tapadás” – mondta az olasz versenyző. “Ilyen rossz körülmények között nagyon nehéz üzemi hőfokra hevíteni a gumikat. Mindenki számára borzalmasan nehéz volt a körözés, szinte alig lehetett pályán tartani az autót. Ezek voltak az első érzéseim.”

Annak ellenére, hogy panaszkodott az autó vezethetőségére a vizes pályán, Trulli úgy gondolja, hogy rengeteg erő lakozik az új autóban, így mindenképpen magabiztosan várhatják az idei évet, mikor elsődleges céljuk a futamgyőzelem lesz.

“Úgy tűnik, hogy az autóval egyébként minden rendben van, a korábbi napokban is kiválóan teljesített, mikor Kamui (Kobayashi) vezette, így azt gondolom, minden okunk megvan arra, hogy magabiztosan várjuk az előttünk álló szezont” – magyarázta.

“Már csak arra van szükségünk, hogy normális körülmények között, melegebb időben tesztelhessünk, és erre minden esélyünk meg is lesz a következő tesztnek helyet adó Bahreinben.”

Trulli továbbá reménykedik, hogy az új szabályok valóban elősegítik majd az előzéseket, habár csapattársa, Timo Glock jóval szkeptikusabb ezzel kapcsolatban, mert véleménye szerint túl rövidek a féktávok ahhoz, hogy változzon a helyzet.

“Komoly változások történtek az aerodinamikai szabályok terén a Forma-1-ben, és most mindenki azt várja, hogy könnyebb lesz az előzés. Azonban én úgy érzem, hogy ezekkel a szárnyakkal is nagyon mélyen be lehet menni a kanyarokba, különösen a slick gumik visszatérésével, így nem hiszem, hogy könnyebb lenne az előzés a jövőben” – tette hozzá a német pilóta.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!