Semmit sem tud a Vitaly Petrovval kapcsolatos pletykákról a Caterham istálló veteránja, Jarno Trulli – ezt maga az olasz versenyző árulta el az olasz sajtónak nyilatkozva.
Mint ismert, Petrov menedzsere, Oksana Kosatchenko állítólag tárgyalásban áll a Caterham csapatával, így az orosz versenyző 2012-ben az alakulat tartalékversenyzője lehet. A vadabb pletykák szerint Petrovék nem mást tűztek ki célul, minthogy kitúrják Trullit az istállótól, hogy az orosz idén is versenyzési lehetőséghez jusson.
Trulli a minap elárulta, szerződése van a Caterhammel, és semmit sem tud Petrov esetleges érkezéséről.
„Szerződésem van a Caterhammel, ennyi az egész” – fogalmazott az olasz versenyző a Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva. „Semmit sem tudok a pletykákról. A csapat semmit sem mondott nekem.”
„Hétfőn a gyárban leszek üléspróbán, és minden ugyanaz számomra.”
A veterán pilóta hozzátette, nem gondolkodik F1-en kívüli jövőjéről.
„Nem foglalkozom a jövővel. Sokszor a számba adnak olyan dolgokat, hogy a NASCAR-ban fogok versenyezni, vagy a 24 órás viadalon. De jelenleg a Forma-1-ben vagyok, szóval nem beszélek ilyenekről.”
Trulli hozzátette, reméli, hogy 2012-ben jobb teljesítménnyel rukkolhat majd elő csapata. Mint ismert, az olaszt szinte az egész idényen végigkísérte a szervokormánnyal kapcsolatban fennálló probléma.
„Arra számítok, hogy a dolgok jobban alakulnak majd, mint tavaly. Az alapok jobbak, több tapasztalattal rendelkezünk, több forrással és szakemberrel. Elkezdünk a bajnoki pontokra vadászni, és rendszeresen a középmezőnyben szeretnénk versenyezni.”
„Az emberek elképzelni sem tudják, milyen nehéz a nulláról kezdeni. Versenyeztem a Minardinál is, de itt sokkal keményebb. Nem hibázhatsz, mivel minden egyes problémának hosszútávú hatása van.”
„Magabiztos vagyok. A tavalyi év során komoly előrelépéseket véltem felfedezni. Nagyot fejlődtünk, még ha nem is volt feltűnő. Most szükségünk van még egy nagy lépésre.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(