Trulli szerint kijátszható az egységesített elektronika - F1VILÁG.HU

Trulli szerint kijátszható az egységesített elektronika

HIRDETÉS

Jarno Trulli attól tart, hogy egyes csapatok kijátszva az idei évben bevezetésre kerülő egységesített elektronikai rendszert (ECU) komoly előnybe kerülhetnek a startoknál, ugyanis továbbra is használni fogják a betiltott rajt-automatikát.

Jarno Trulli attól tart, hogy egyes csapatok kijátszva az idei évben bevezetésre kerülő egységesített elektronikai rendszert (ECU) komoly előnybe kerülhetnek a startoknál, ugyanis továbbra is használni fogják a betiltott rajt-automatikát.

A McLaren Electronics Systems (MES) által kifejlesztett egységesített elektronikai rendszer (ECU) az idei évtől kötelezően bekerül a Forma-1-es versenygépekbe, mellyel a csapatoknak el kell búcsúzniuk a vezetést segítő elektronikai berendezésektől, így a kipörgésgátló, az elektronikus motorfék, illetve a rajt-automatika használatától.

Bár a remények szerint a vezetést segítő elektronika kiiktatásával sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek lesznek a rajtok – ugyanis a versenyzőknek minden eddiginél jobban oda kell majd figyelniük a kuplungra, hogy megakadályozzák a kerekek kipörgését –, Trulli szerint lesznek olyan csapatok, melyek előnyben lesznek másokkal szemben, mikor márciusban elrajtol a bajnokság Melbourne-ben.

Az olasz versenyző úgy gondolja, hogy egyes csapatok kijátszva az egységesített elektronikai rendszert, továbbra is használni fogják a rajt-automatikát, ami hatalmas előnyt jelent majd számukra, mikor kialszanak a lámpák.

“Nem fogok neveket mondani, de szerintem néhány csapat már most megtalálta azt a kiskaput, amit kihasználva automatikussá teheti a rajtjait, és a minimálisra csökkentheti a kerekek kipörgését a kigyorsítás alatt” – mondta Trulli az Autosprintnek adott nyilatkozatában.

“Nem azt mondom, hogy valaki csal, bár kaptunk néhány ellentmondásos információt a Toyotánál. Azonban több különbséget is észrevettünk a múlt évi és a mostani tesztek között, ami mindenképpen gyanakvásra adhat okot” – tette hozzá az olasz pilóta.

Az elektronikus rajt-automatika használatát 2004-ben betiltották a Forma-1-ben, ám a mechanikai elven működő párja – mikor a számítógép által kiszámolt adatok függvényében bekeményedik a kuplung a versenyző lába alatt – a tavalyi év végéig szabadon volt használható.

Egyes források szerint néhány autó teljesen más hangot ad erős kigyorsítás alatt, mint egyébként, melyre legelőször a múlt heti jerezi teszteken figyelt fel egy-két hozzáértő.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!