Túl sok a gomb a kormányon a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Túl sok a gomb a kormányon a Forma-1-ben

HIRDETÉS

A hibrid rendszer visszatérésével, és a menet közben állítható hátsó szárnyak érkezésével minden eddiginél több dolguk lesz a versenyzőknek a pilótafülkében az idei évben, ami egyesek szerint aggasztó a biztonság szempontjából.


A hibrid rendszer visszatérésével, és a menet közben állítható hátsó szárnyak érkezésével minden eddiginél több dolguk lesz a versenyzőknek a pilótafülkében az idei évben, ami egyesek szerint aggasztó a biztonság szempontjából.

Bár az F-csatorna aktiválásával már nem kell foglalkozniuk a résztvevőknek, két új gomb is helyet kap a kormánykeréken, amit folyamatosan használniuk kell, amennyiben labdába akarnak rúgni a többiekkel.

A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa szerint a kormánykeréken elhelyezett gombok és kapcsolók száma elérte maximumát, sőt talán túl is ment azon, ugyanis attól tart, hogy a versenyzők figyelme elterelődik a pályáról, ami felvet bizonyos biztonsági kérdéseket.

„Elértünk egy elfogadhatatlan küszöböt” – mondta az olasz szakember a hétvégén. „Fogunk erről beszélni a Technikai Munkacsoport következő ülésén, és szimulátorral fogjuk megvizsgálni, hogy a versenyzők egyáltalán képesek-e arra, hogy ennyi gombot kapcsolgassanak.”

A Ferrari már élesben is kipróbálta a menet közben állítható hátsó szárnyat az F150-es modell pénteki bemutatóját követően. Bár sem Fernando Alonso, sem Felipe Massa nem nyilatkozott a próbaköröket követően, megbízható források szerint már jelezték, hogy rengeteg a teendő a pilótafülkében.

A KERS minden egyes körben meghatározott ideig használható, támadás, védekezés, vagy a jobb kigyorsítás érdekében, míg a mozgatható hátsó szárny – amit az időmérőn szabadon lehet majd használni – csak akkor aktiválható a versenyen, ha a követő versenyző egy másodpercen belülre kerül az előtte haladóhoz képest.

A szabályok szerint a légellenállás-csillapított hátsó szárnyat az aktiválást követően addig lehet használni, amíg azt a versenyző ki nem iktatja, vagy rá nem lép a fékre, amivel automatikusan alaphelyzetbe állnak a terelőlapok.

Mindez azt is jelenti, hogy a versenyzőknek elvileg nem kell deaktiválniuk a hátsó szárnyat az esetleges előzést követő kanyarban, mert a fékezéssel azonnal alaphelyzetbe kerül a rendszer, ami megfelelő leszorítóerőt – így tapadást – biztosít az autó hátulják a kanyar gond nélküli bevételére.

Igen ám, de bennfentesek szerint a szárny – a fékpedál lenyomását követően – nem áll vissza elég gyorsan alaphelyzetbe, ami azt jelenti, hogy a versenyzőknek a fékezés megkezdése előtt még a kormányon lévő gombbal inaktiválni kell a hátsó szárnyat, hogy a kanyarban meglegyen az autó megfelelő tapadása, ami szintén felvet néhány biztonsági kérdést.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!