Túl veszélyes! Törölte brazíliai tesztjét a Pirelli és a McLaren!

Fotó: McLaren
Interlagos, Sao Paulo, Brazil. Saturday 11 November 2017. Fernando Alonso, McLaren MCL32 Honda. Photo: Steven Tee/McLaren ref: Digital Image _O3I1627

A biztonsági aggályok miatt törölte brazíliai gumitesztjét a Pirelli! Az olasz gumigyártó a McLarennel dolgozott volna Interlagosban.

Már a hétvégi Brazil Nagydíjon is komoly problémát okozott a biztonság hiánya Sao Paulóban: a Mercedes csapatát fegyveres támadás érte, mely során lövések is eldördültek, majd később hasonló helyzetbe került a Sauber és a Williams, az FIA, valamint a Pirelli személyzete is.

A Pirelli a versenyt követően két napon át dolgozott volna még Interlagosban a jövő évi abroncsokon. A gyártó a McLaren autóját, illetve versenyzőit, Stoffel Vandoorne-t és Lando Norrist hívta volna segítségül.

A gumigyártó azonban hétfőn bejelentette, a biztonsági kockázat miatt törölte a tesztet.

„A rablási kísérlet után – melyet a Pirelli biztonsági személyzete hiúsított meg, és melyet a Pirelli mikrobusza ellen követtek el az interlagosi pályánál vasárnap – úgy döntöttünk, hogy töröljük a keddre és a szerdára tervezett gumitesztet a McLarennel” – áll a Pirelli közleményében.

„A döntést a McLarennel, az FIA-val és a Forma-1-gyel megosztva a McLaren, illetve saját személyzetünk biztonsága érdekében hoztuk meg.”

A McLaren közleményében hozzátette: „A Pirellivel közösen úgy döntöttünk, hogy töröljük az eheti gumitesztet Interlagosban. Csapattagjaink biztonsága a legfontosabb, és a közelmúltbéli események után úgy éreztük, hogy kockázatos volna lebonyolítani a tesztet.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!