Fotó: Alfa Romeo Sauber
HírekKiemelt

Új baleset-értékelő rendszert teszteltek az F1-es Brazil Nagydíjon

Egy új, biztonságot szolgáló technológia debütált a múlt hétvégi Forma-1-es Brazil Nagydíjon, melynek használatát a száguldó cirkuszon kívülre is kiterjeszthetik majd.

Az új rendszert részletesen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberi találkozóján vázolják majd fel az érintettek, az FIA orvosi delegáltjai, Dr. Ian Roberts, valamint Dr. Alain Chantegret Interlagosban néhány információt már elárult azzal kapcsolatban a média képviselőinek.

A rendszer lényege, hogy az egy baleset során rádióhasználat nélkül képes adatokat küldeni a versenyirányításra, sőt, videós helyzetjelentést is képes adni a kialakult szituációval kapcsolatban – a fejlesztések viszont még korai stádiumban járnak.

A rendszert egyébként több mint 1 éve fejlesztik, és nem kizárólag az F1-ben lesz hasznos – főleg a raliban lehet kulcsfontosságú a biztonság szempontjából.

„Decemberben lesz egy találkozónk Szentpéterváron, ahol be fogjuk mutatni a technológiát, amit Sao Paulóban kezdtünk el használni, hogy gyors értékelést tudjunk biztosítani az orvosi autó, illetve a versenyirányítás között” – mondta Alain Chantegret.

„Ez egy nagyon-nagyon fontos lépés a biztonság szempontjából.”

A tisztviselők szerint, ha a rendszer használatával mindössze 10-20 másodpercet spórolnak azzal, hogy a baleset helyszínéről adatokat küldenek, már az „fantasztikus lehetőséget” kínál.

Ian Roberts hozzátette: „Ez lehetővé teszi a versenyirányítás számára azt, hogy azonnal felmérje, mi történik a baleset helyszínén, így hamarabb tudja mozgósítani a forrásokat.”

„Az orvosi központot készenlétbe lehet helyezni bármilyen adott okból kifolyólag. Fel lehet tehát gyorsítani a dolgokat, és megbízhatóbb információáramlást lehet lehetővé tenni.”

„Mindez az információ minőségének javításáról szól, ha pedig már 10-20 másodpercet nyerünk, az jó.”

Bár a baleset helyszínének pontos meghatározása alapvetően nem okoz különösebb problémákat a Forma-1-ben, ennek a rendszernek a használata például a raliban rendkívül hasznos lehet.

„Fontos a versenypályákon is, de szerintem sokkal nagyobb jelentősége lesz a raliban” – mondta Chantegret.

„Előfordulhat, hogy a versenyirányítástól mondjuk 200 km-re van egy baleset, és ezzel az eszközzel azonnali értékelést tudunk biztosítani. Nagyon fontos – használni tudjuk a műholdat, és nem feltétlenül kell odamennünk autóval, hogy lássuk, mi történt. Rendkívül nagy lépés ez.”

Szólj hozzá!