Megosztás:

Új burkolatot kaptak a kanadai pálya kritikus részei

A Kanadai Nagydíj szervezői megerősítették, hogy újraaszfaltozták a pálya azon szakaszát, ami szó szerint feltörött, mikor legutóbb ellátogatott a mezőny a montreali ringre.

Két évvel ezelőtt komoly kritikával illették a versenyzők a kanadai pályát, amely a szombati időmérőn megrepedt a hátsó visszafordítóban, és a futam végén is gondot okozott, jóllehet egész éjszaka annak helyreállításán dolgoztak a szakemberek.

Korábban is volt már probléma a Gilles Villeneuve nevét viselő pályával, ami nem is csoda, hiszen a kemény tél igencsak kikezdi a burkolatot, így az lenne az ideális, ha minden évben újraaszfaltoznák a kritikusabb részeket.

Ez eddig elmaradt, azonban a szervezők megerősítették, hogy teljesen új burkolatot kaptak a vitatott részek, így az idei évben nem kell aggódniuk a versenyzőknek a burkolat állapota miatt.

A montreali pálya továbbá még biztonságosabb lett, hiszen a hatos és a nyolcas kanyarban a füves és kavicsos bukóteret egy teljesen aszfaltozottra cserélték.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(3 komment)
Skory képe

Nem hiába ez a kedvenc pályám, már jó rég óta. :) Szomorú is voltam, mikor kivették...

janika14 képe

bizony ám, sokkal jobb versenyek szoktak itt lenni, mint a tilke pályákon

zdesigner képe

Jó kis pálya az.