Új hátsó szárnnyal támadnak Räikkönenék - F1VILÁG.HU

Új hátsó szárnnyal támadnak Räikkönenék

HIRDETÉS

Több újítást is pályára visz a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Lotus Forma-1-es csapata: a gárda egy új hátsó terelőszárnnyal kívánja növelni a DRS-rendszer hatékonyságát.


Több újítást is pályára visz a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Lotus Forma-1-es csapata: a gárda egy új hátsó terelőszárnnyal kívánja növelni a DRS-rendszer hatékonyságát.

Azt követően, hogy nem tudott jó eredményt elérni Monzában, a brit istálló nagy célokkal érkezik Szingapúrba: a dobogóért szeretne harcolni, és a csapatnál úgy érzik, erre igenis jó esély lesz, az E20-as konstrukciónak ugyanis kiválóan fekszik majd a szűk utcai helyszín.

„Van egy új padlólemezünk, illetve egy vadonatúj hátsó terelőszárnyunk is” – mondta James Allison, a Lotus technikai igazgatója.

„Az új terelőszárny ugyanazon a leszorítóerő-szinten működik, mint a Monacóban használt, csupán hatékonyabban működik a DRS. Tehát a szárny jobban vált át nagy légellenállásúból kis légellenállásúba.”

„Úgy gondoljuk, hogy sikerült egy olyan szárnyat megalkotnunk, mely több leszorítóerőt képes biztosítani, miközben a DRS-teljesítményből is alaposan kiveszi a részét. Az ilyen nagy leszorítóerejű csomagok esetében ugyanis sokkal nehezebb feladat hatékonyan használni a DRS-t. Szóval érdekes lesz majd látni, hogy működik a rendszer a pályán.”

Míg az új hátsó szárnyat igen, a korábbi versenyhétvégéken néhányszor már kipróbált dupla DRS-t biztosan nem viszi pályára az alakulat Szingapúrban.

„A rendszernek nem feküdne a pálya karakterisztikája” – mondta Eric Boullier, az alakulat csapatfőnöke.

„Japán térhet vissza ez a fejlesztés.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!