Új versenymérnököt kap Romain Grosjean - F1VILÁG.HU

Új versenymérnököt kap Romain Grosjean

HIRDETÉS

Romain Grosjean azt mondja, megváltozott hozzáállással és vezetési stílussal várja a 2015-ös Forma-1-es bajnokságot, hogy javítani tudjon a versenyeken, valamint az időmérőkön nyújtott teljesítményén azok után, hogy a Lotus átszervezte mérnöki gárdáját.


Romain Grosjean azt mondja, megváltozott hozzáállással és vezetési stílussal várja a 2015-ös Forma-1-es bajnokságot, hogy javítani tudjon a versenyeken, valamint az időmérőkön nyújtott teljesítményén azok után, hogy a Lotus átszervezte mérnöki gárdáját.

Az enstone-i gárda mihamarabb szeretné maga mögött hagyni a botrányosan gyenge 2014-es esztendőt, ennek érdekében pedig Romain Grosjean idén új versenymérnököt kap Julien Simon-Chautemps személyében.

A szakember tavaly Pastor Maldonado oldalán dolgozott, korábban pedig Kimi Räikkönen teljesítménymérnöke volt a csapatnál.

„Az autó és a szabályok nem igazán kedveztek a vezetési stílusomnak” – mondta Grosjean az AUTOSPORT-nak.

„Először változtatnom kellett rajtja, hogy felülkerekedjek a gondokon, de az autó is nagyon kiszámíthatatlan volt. Én szeretek megérteni mindent a fékezésekkel, a kanyarodásokkal és a kanyarkijáratokkal kapcsolatban, a következő körben pedig elemzek és javítani akarok.”

„Tavaly az első körben túlkormányzott volt az autó, a másodikban alulkormányzott, és aztán a harmadik kör talán jóra sikeredett. De ilyenkor az ember nem tud megérteni dolgokat, nem tud elemezni – egyszerűen csak rá kell érezni, ez pedig Pastornak remekül ment.”

„Szóval javultam ebből a szempontból, másféle vezetési stílust kellett kipróbálnom. Versenyzőként – ami a nyers vezetést illeti – szerintem többre vagyok képes, de ez az eredményeken nem mutatkozott.”

Grosjean elárulta, alapvetően olyan vezetési stílussal rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy kanyarodás után mihamarabb rálépjen a gázra, miután azonban jelentősen lecsökkent az autók leszorítóereje hátul, erre a megújult versenygépen nem reagáltak jól.

„Szeretek korán a gázra lépni, de tavaly ez már nem volt lehetséges. Egy kicsit kevésbé érzem az autó elejét, ezért szeretek későn fékezni és kanyarodni, de ez már egyszerűen nem működött.”

Hirdetés

„A befújt diffúzorokkal sokkal könnyebb dolgom lett volna, de ezek a dolgok változnak. De a GP2-ben sem volt ilyen megoldás, mégis gyorsak voltak az autók, szóval nem aggódom. Amint minden következetesen működik és minden stabil, gyors körökre vagyok képes.”

„Ezt megtanultam 2014-ben, és segíteni fog engem a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!