Megosztás:

Újabb büntetés, ismét változik a végeredmény

Hülkenberg is megkapta a magáét.
Hülkenberg is megkapta a magáét. © Bridgestone

Azt követően, hogy a Force India óvást nyújtott be ellene, Nico Hülkenberg is megkapta a maga húsz másodperces időbüntetését a sportfelügyelőktől, mellyel ismét változik a vasárnapi Szingapúri Nagydíj végeredménye.

A silverstone-i bázisú alakulat azt követően nyújtott be óvást Hülkenberg ellen, hogy saját versenyzője, Adrian Sutil egy húsz másodperces időbüntetést kapott, amiért jogosulatlan előnyre tett szert az első körben a hetes kanyar átvágásával.

A Force India azt állította, hogy a Williams versenyzője is pontosan ugyanezt tette.

Sutil, aki a nyolcadik helyen végzett, a büntetést követően visszacsúszott a tízedik pozícióba, ám Hülkenberg büntetésével egy helyet nyert, és végül a Williams pilótája került a tízedik helyre.

A Force India az ítélet után jelezte, hogy visszavonja fellebbezését Sutil büntetése ellen, így a német pilóta hivatalosan is a kilencedik helyen végzett Szingapúrban.

A büntetésekből leginkább Felipe Massa húzott hasznot, aki a tízedikről feljött a nyolcadik helyre.

Mindez egyébként azt is jelenti, hogy a Force India a Williams előtt maradt a konstruktőrök versenyében.

Olvasóink ajánlatai:

A bajnokság állása 15 futam után:  
Egyéni: Konstruktőri: 1. Webber 202 1. Red Bull-Renault 383 2. Alonso 191 2. McLaren-Mercedes 359 3. Hamilton 182 3. Ferrari 319 4. Vettel 181 4. Mercedes 168 5. Button 177 5. Renault 133 6. Massa 128 6. Force India-Mercedes 60 7. Rosberg 122 7. Williams-Cosworth 56 8. Kubica 114 8. Sauber-Ferrari 27 9. Sutil 47 9. Toro Rosso-Ferrari 10 10. Schumacher 46 11. Barrichello 39 12. Kobayashi 21 13. Petrov 19 14. Hulkenberg 17 15. Liuzzi 13 16. Buemi 7 17. De la Rosa 6 18. Alguersuari 3
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(7 komment)
kopcso0321 képe

@gabi701: hi-hi
"sajnos" mintha beton lenne !nem törik magukat csak másokat !
Nem kívánom, hogy legyen balesetük vagy hasonló, de hogy webber még defektet sem kapott !

gabi701 képe

@gabi701: Érdekes a redd bullnak mindig vanak ütközései,és mindig jol jönek ki.Lásd button -vettel ,weber-hamilton,..stb mintha betonbol lenének

gabi701 képe

Melyik ?Kettö is volt a mai futamon

kopcso0321 képe

@rolandar: elég sok versenybalesete van mostanság a redbullnak ! nem ?

rolandar képe

@gabi701: Mert az kérlek versenybaleset volt! És a versenyben ilyent lehet, bezzeg Vettel kapott egy DT-t...

kopcso0321 képe

@gabi701: szomorú !

gabi701 képe

Hurrá egy levágásért 20 másodperc.Őssze töröm a kocsiját elrontom a versenyét az semmi.