A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette a sportban jelen lévő európai országokat, hogy néhányuk biztosan el fogja veszíteni versenyét a jövőben, mivel új, üzletileg sokkal fontosabb térségek érkezhetnek a helyükre.
Az elmúlt években fokozatosan duzzadt a forma-1-es versenynaptár, a Koreai Nagydíj érkezésével idén már 19 futamot rendeznek, jövőre pedig India is bemutatkozik, mint versenyhelyszín, így 20 állomásos lesz a bajnokság.
Ecclestone egyébként korábban már elmondta, hogy húsz futamot tartana ideálisnak, ám azt is hozzátette, hogy keményen dolgozik azon, hogy a közeljövőben New York és Oroszország is rendezhessen versenyt.
Ám ahhoz, hogy további új versenyhelyszínek mutatkozhassanak be a királykategóriában, néhány európai országnak búcsúznia kell, erősítette meg Ecclestone az Autocar magazinnak adott nyilatkozatában.
„Egyértelmű, hogy néhány versenyt el fogunk veszíteni, de vannak olyan helyszínek, amiket gond nélkül mellőzni tudunk, és megengedhetjük magunknak, hogy búcsúra kényszerítsük” – mondta a brit üzletember.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(5 komment)syastok!mogyorodi vok 7éve zsinórba járok ringre,imádom az f1et imáron 1998 óta és megszüne akk biztos h Német nagydij lenne legközebbi helyszin ahova mennék,de viszont jobb esetbe 1szököévbe 1xer lenne:SS
és már megint a "kisemberrel" szúrnak ki a nagy fejek... kíváncsi vagyok hány európai - de leginkább hány magyar - fog ellátogatni mondjuk New York-ba a Forma-1es futamra... Most itt van a lehetőségünk, hogy viszonylag olcsón testközelből élvezhessünk valamit (ha már olimpiánk sose lesz..) és még ezt is el akarják tőlünk venni... És akkor ezek után mondja azt valaki, hogy nem a pénzért folyik az egész Forma-1... (mennyire felbosszantott az öreg :@ )
Na akkor vége a Magyar nagydijnak.
Na meg a hungarorig úgynézki mint ami lepusztult pálya, még 25 év után is GENERÁTOROKKAL látják el árammal, miközben mellette mennek el a NAGYFESZÜLTSÉGŰ KÁBELEK.
Meg 1 pár éve még a POLITIKUSAINK is a megszüntetéséért lobbiztak , és ott van még a SÁVOLYi MGP pálya esete is az is rátet 1 lapáttal, mert mi nem vagyunk 1 ABU-DHABI aki mellény zsebből megveszi az F' megrendezésének a jogát.
Egyet értek az előttem szóló McLaren fan -nal.... na jó okés azért pénzügyileg nem tenne rosszat az ha a messzifoldön is parádéznának a pilóták.... ne az legyen hogy korlátozott számú futamok legyenek, szerintem ha pénz és nézettség kell a sportnak akkor minnel több helyszín kell, na jó lehet kicsit önző vagyok mert ha több helyszín akkor több futam is lenne :P..a LÉNYEG HOGY: MARADJANAK A RÉGI FUTAMOK ÉS JÖJJENEK AZ UJJAK IS :D :D :D :D :D :D
és ha a HUNGARORING-et ki akarnák venni a versenynaptárból akkor interneten petíciót kell kezdeményezni...sőt ha Europa-i futamot akarnak kivenni a naptárból akkor is kezdeményezhetnénk.... vagy ha nem is mi akkor az illető országlakosai kezdeményezzenek.... :P
Mit csinál ez a vén f.sz?:@ Inkább több Európai verseny kéne! Minek az a New York amikor 1 csomó fasza pálya van amerikában nem kell az a sok utcai pálya az is elég amik most vannak azok is unalmasak kivéve Monacót de a többi... Singapore is csak azért érdekes mert északai am meg 1 kalap kula az egész és az uj Abu Dhabi pálya is unalmas csak az a jó benne hogy szép és modern! Lassan akkor már a Hungaroringen se lesz mert a mostani uj pályákhoz képest 1 lepusztult gokartpályának nézki sajnos. Az meg a másik hogy hiába mennek ilyen helyekre ha nincs előzés meg semmi mert oylan pályákat építenek ugyse nézi senki akkor.