Újabb fotó a sérült Robert Kubicáról

Újabb fotó került napvilágra a lábadozó Robert Kubciáról, aki még februárban sérült meg súlyosan egy olaszországi rali-versenyen, mikor elvesztette autója felett az uralmát, és a szalagkorlát szó szerint átszúrta autóját.

Egy internetes fórumon egy friss fotó (ami Facebook oldalunk falán megtekinthető), látott napvilágot, amin nagy valószínűséggel legutóbbi korrekciós könyökműtéte után készült, jól láthatók a karjából kiálló csavarok.

Kubica menedzsere hetekkel ezelőtt jelezte, hogy versenyzője október végéig választ tud adni a Renault-nak a jövő évet illetően, ám a most napvilágot látott (feltehetően nemrég készült) fotó alapján elég valószínűtlen, hogy a lengyel pilóta már jövőre rajthoz állhat.

Egyesek szerint arra viszont van esély, hogy Kubica jövőre a Renault tesztpilótájaként néhány pénteki edzésen szerepet kapjon, de azt is csak a szezon második felében, majd pedig – ha minden jól alakul – 2013-ban már rajthoz is álljon.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!