Újabb kiábrándító eredmények a Mercedesnél - F1VILÁG.HU

Újabb kiábrándító eredmények a Mercedesnél

HIRDETÉS

Csupán hetedikként ért célba a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Mercedes GP német tehetsége, Nico Rosberg, aki szerint csapata mindent megtesz azért, hogy a következő versenyeken jobb eredménnyel örvendeztesse meg szurkolóit.


Csupán hetedikként ért célba a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Mercedes GP német tehetsége, Nico Rosberg, aki szerint csapata mindent megtesz azért, hogy a következő versenyeken jobb eredménnyel örvendeztesse meg szurkolóit.

Rosberg saját bevallása szerint sokat küszködött az autóval hétvégén, a versenyen pedig nem csak a gumik, de Michael Schumacher balesete is rosszul jött, hiszen változtatniuk kellett taktikájukon.

„A hatodik hely megszerezhető lett volna ma, de ezúttal nem jött össze a dolog” – mondta Rosberg.

„Küszködtem az autó hátuljával a versenyen, az autónknak pedig egész egyszerűen nem fekszik ez a pálya. Több problémám volt a gumikopással, mint a körülöttem lévőknek, ráadásul a stratégián is változtatni kellett, amikor bejött a biztonsági autó, ez pedig azt jelentette, hogy nem tudtunk előrelépni.”

Rosberg hozzátette, reméli, hogy már a Japán Nagydíjon jobb eredményt érhetnek el.

„Miközben elégedetlenek vagyunk a szingapúri hétvégével, természetesen keményen dolgozunk azon, hogy javítsunk az autón a következő versenyekre.”

A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Perezzel történt ütközés következtében feladni kényszerült a futamot.

„Nagyon balszerencsés módon ért véget ez a verseny, és természetesen csalódott vagyok” – sajnálkozott a német versenyző.

„Ami történt, azt nevezhetjük félreértésnek köztem és Sergio között. Elindult belülre és elemelte a lábát a gázról, én pedig nem számítottam arra, hogy ezt ilyen korán megteszi.”

Hirdetés

„Kár érte, mert az autóm és a gumijaim jól működtek, és a tempó is jó volt. Nagyon várom már a következő versenyeket, és remélem, hogy azok jobban végződnek majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!