Újabb neves Ferrari-mérnökkel erősít a Manor - F1VILÁG.HU

Újabb neves Ferrari-mérnökkel erősít a Manor

HIRDETÉS

Újabb neves mérnökkel erősítette a Manor Forma-1-es csapata – a banbury-i istálló bejelentette, leszerződtette a McLaren és a Ferrari korábbi főmérnökét, Pat Fry-t.


Újabb neves mérnökkel erősítette a Manor Forma-1-es csapata – a banbury-i istálló bejelentette, leszerződtette a McLaren és a Ferrari korábbi főmérnökét, Pat Fry-t.

Bár a Manor versenyzőinek kilétét még homály fedi, a korábban komoly problémákkal küszködő istálló jelentős mértékben erősítette technikai személyzetét: a Manor nemrég jelentette be, csatlakozik a csapathoz a Ferrari korábbi főtervezője, Nicholas Tombazis, ma pedig kiderült, korábbi kollégája, Pat Fry is csatlakozik hozzá tanácsadóként.

„Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy megszereztük a csapatunkba Patet, aki segít majd nekünk az új technikai csomaggal való munkában” – mondta Dave Ryan, a Manor versenyigazgatója.

„A cél az, hogy már a barcelonai teszten javítsunk az autó teljesítményén, és Melbourne-ben bizonyítani is tudjunk, és a lehető legjobban kezdjük a 2016-os szezont, és jó alapokat fektessünk le a korai fejlesztésekhez.”

Fry egyébként 2014 végén távozott a Ferraritól, de rendkívül komoly tapasztalatra tett szert a Forma-1-ben, hiszen korábban a McLarennél és a Benettonnál is dolgozott.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!