Újabb szakemberek érkeznek a Hondához - F1VILÁG.HU

Újabb szakemberek érkeznek a Hondához

HIRDETÉS

A Honda vezetősége megerősítette, azzal, hogy az elmúlt hetekben számos magas beosztásban dolgozó szakembert igazolt riválisaitól, az átszervezéseknek még koránt sincs vége, és az idei szezonban újabb arcok érkeznek a japán gárdához.

A Honda vezetősége megerősítette, azzal, hogy az elmúlt hetekben számos magas beosztásban dolgozó szakembert igazolt riválisaitól, az átszervezéseknek még koránt sincs vége, és az idei szezonban újabb arcok érkeznek a japán gárdához.

Azt követően, hogy pocsékul kezdte az idei évet, a Honda komoly átszervezésbe kezdett. Az elmúlt hónapokban több magas beosztásban dolgozó szakember érkezett a csapathoz, melytől a vezetőség komolyabb előrelépést remél a szezon második felében.

Bár a csapat boldog, hogy sikerült megszereznie a BMW Sauber egykori főtervezőjét, Jörg Zandert, a Honda vezető technikai igazgatója, Shuhei Nakamoto elárulta, az átszervezések még nem értek véget.

“Egyelőre még nincs műszaki vezetőnk, mert még nem találtuk meg a megfelelő embert erre a posztra” – mondta a szakember az Autosportnak. “Jörg, aki a helyettesem lesz, asszisztál majd nekem, ám szükségem van egy másik szakemberre is, aki viszi az ügyeket Brackley-ben, mikor éppen Japánban tartózkodom.”

“Jörg egy remek szakember, hallgat az emberekre, és olyan képességei vannak, mellyel előbbre visz bennünket. Azonban nem hiszem, hogy alkalmas lenne a technikai igazgatói posztra” – folytatta Nakamoto, aki nem tudta megmagyarázni, miért nem sikerült eddig megtalálniuk a megfelelő személyt erre a fontos pozícióra. “Ez olyan, mint a házasság. Néha akarod őt, de ő nem akar téged, vagy ő akar, és te nem érdeklődsz iránta. A két félnek akarnia kell egymást.”

A Hondának mindent bele kell adnia, hogy minél előbb megtalálja a megfelelő embert a technikai igazgatói szerepre, ugyanis egyelőre még nem tudni, mikor csatlakozhat hozzájuk Zander, aki jelenleg még a BMW Sauber alkalmazottja, és ha nem tudnak megegyezni a felek, akár a szezon végéig a bajoroknál kell maradnia.

“Jelenleg is folynak a tárgyalások” – magyarázta Nakamoto. “Akár egy évet is várnunk kell rá, de ezt nyilvánvalóan nem akarjuk, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél előbb csatlakozhasson a csapathoz. Folyamatos tárgyalásban vagyunk velük. Azonban Jörg érkezése nincs kihatással a jövő évi autó fejlesztéseire.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Újabb szakemberek érkeznek a Hondához
Semmit sem tudtak az F1-es csapatok a kínai pálya felületkezeléséről
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!