Újra Dennis a McLaren vezérigazgatója

A továbbiakban ismét Ron Dennis lesz a McLaren Group ügyvezető-igazgatója, jelentette be a wokingi gárda csütörtökön hivatalos közleményben.


A továbbiakban ismét Ron Dennis lesz a McLaren Group ügyvezető-igazgatója, jelentette be a wokingi gárda csütörtökön hivatalos közleményben.

A 66 esztendős Dennis 1982 és 2002 között töltötte be ezt a pozíciót, miután 2013-ban átadta helyét a McLaren F1-es csapatát is irányító Martin Whitmarsh-nak. Dennis korábban hosszú ideig csapatfőnöke volt az F1-es gárdának is, ebben a pozícióban szintén Whitmarsh váltotta még 2009-ben.

A McLaren által kiadott közlemény nem tér ki arra, hogy Dennis esetleg visszatér a csapatfőnök székbe is, ám a rossz nyelvek szerint a tegnapi bejelentés Whitmarsh távozásának előszele.

Dennis vezérigazgatói szerepkörét megpróbálja majd a lehető legjobban összehangolni elnöki feladatkörével, alaposan felülvizsgálja majd a McLaren üzleti modelljét annak érdekében, hogy a vállalat „nyerjen, bármiről is legyen szó.

„A részvényesek megbíztak azzal, hogy írjak egy izgalmas új fejezetet a McLaren történetében, kezdve azzal, hogy javítok a pályán, illetve azon kívül nyújtott teljesítménnyel” – fogalmazott Dennis.

„A következő hetekben alapos és objektív vizsgálatokat végzek majd a cégen belül azzal a szándékkal, hogy optimalizáljuk meglévő tevékenységeinket.”

A McLaren történetének egyik legrosszabb szezonját zárta tavaly, 2006 óta először nem tudott futamot nyerni, ráadásul versenyzői még a dobogóra sem tudtak felkapaszkodni. Ilyenre utoljára 1980-ban volt példa.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!