Vad összeesküvés-elméletek Alonso kiesései körül - F1VILÁG.HU

Vad összeesküvés-elméletek Alonso kiesései körül

HIRDETÉS

Spanyol lapok vad összeesküvés-elméleteket szőnek az utóbbi időben, különösen azután, hogy hazai sztárjuk, Fernando Alonso már az első kanyarban kiesett a hétvégi Japán Nagydíjon, mikor Kimi Räikkönen eltalálta.


Spanyol lapok vad összeesküvés-elméleteket szőnek az utóbbi időben, különösen azután, hogy hazai sztárjuk, Fernando Alonso már az első kanyarban kiesett a hétvégi Japán Nagydíjon, mikor Kimi Räikkönen eltalálta.

A Dario AS munkatársa szerint nem véletlen, hogy ismét egy Lotus ütötte ki a spanyol versenyzőt, hiszen a Belga Nagydíjon is ez volt a helyzet, akkor Romain Grosjean vetett véget a Ferrari pilóta versenyének, mikor hátulról telibe találta.

„Vannak gyanakvók a paddock-ban” – írta Manuel Franco újságíró, aki arra is utalt írásában, hogy Räikkönen 2009-es ideiglenes visszavonulásában is komoly szerepe volt Alonsónak, aki kiütötte a Ferrariból.

Feljött a 2010-es szezonzáró futam is, ahol a Renault – azóta Lotus – istálló pilótája, Vitaly Petrov blokkolta Alonsót, aki így képtelen volt partiban maradni legnagyobb riválisával, Sebastian Vettellel, aki végül el is happolta előle a bajnoki címet.

Egyesek odáig elmennek, hogy a Lotus (korábbi nevén Renault) a szintén a franciák motorjaival futó Red Bull kezére játszik, és így akarja segíteni az energiaital-gyárosokat a bajnoki cím megszerzésében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!