Vajon mennyire flexibilis a Ferrari új első szárnya?

Aki figyelemmel kísérte az Indiai Nagydíj pénteki- és szombati szabadedzéseit, minden bizonnyal felfigyelt arra, hogy a Felipe Massa autójára szerelt első légterelő szárny mindkét vége a pálya bizonyos pontjain drasztikus mértékben érintik az aszfaltot.


Aki figyelemmel kísérte az Indiai Nagydíj pénteki- és szombati szabadedzéseit, minden bizonnyal felfigyelt arra, hogy a Felipe Massa autójára szerelt első légterelő szárny mindkét vége a pálya bizonyos pontjain drasztikus mértékben érintik az aszfaltot.

Az aerodinamikai terhelés hatására jelentkező vibráció egyáltalán nem kedvez a versenyautó menetstabilitásának, és a vezethetőségben jelentkező negatív hatások miatt könnyedén balesethez is vezethet, főleg akkor, ha a főprofil szerkezeti kialakítása nem megfelelő. Mindez pedig hatványozottabban jelentkezik, ha az a DRS működtetésével társul, amikor ugyanis a hátsó légterelő szárny légellenállása, és az autó hátsó traktusára ható aerodinamikai leszorító erő mértéke is csökken.

A szóban forgó első légterelő szárny tulajdonképpen már a Ferrari 2012-es fejlesztési koncepciójának eredményeképpen született meg, és ennek első verzióját a két héttel ezelőtt megrendezett Koreai Nagydíj hétvégéjén már pályára is vitték. Az első kerekek mellett tisztább légáramlatokat biztosító véglezáró elemekről eltűnt a külső, függőleges elhelyezésű terelőlap, amelynek révén tulajdonképpen egy másodlagos légcsatornát alkalmaztak az érintett területen. Változott továbbá az előzőleg említett véglezáró elemek és a főprofil csatlakozásánál alkalmazott keresztmetszet kialakítása, valamint a szárny főprofilja a lépcsős légterelő lapok alatt egy-egy kivágást kapott.

Hogyan vizsgálja az FIA az első szárny hajlékonyságát?

A versenyautó első légterelő szárnya hasonló mértékű leszorító erőt állít elő, mint a diffúzor, áramlástechnikai szempontból azonban kevésbé olyan érzékeny, mint a versenyautó hátsó szekciója. Gyakran lehet hallani a pilótáktól, hogy amikor egy másik autó mögött haladnak, az autójuk alulkormányozottá válik, ami tulajdonképpen nem mást jelent, mint hogy az első szárnyon lecsökken a leszorító erő nagysága. A jelenlegi is használt nagyobb fesztávú, és az aszfalthoz képest viszonylag alacsonyabb építésű légterelő elem jobban elviseli a turbulens légáramlatokat, vagyis stabilabban viselkedik általa a versenyautó.

A Formula-1-es autó első légterelő szárnyának fesztávja (1800mm) megegyezik az autó teljes szélességével, és 75mm-rel a referencia-sík felett helyezkedik el. Az FIA utasítására az orrkúp alatt 500mm hosszan egy ún. semleges szekciót kell kialakítani. Nincs limitálva a véglezáró elemek és a középső szekció között használható légterelő lemezek száma. Az orrkúp felett tilos bármilyen átívelő aerodinamikai kiegészítő (hídszárny) használata – mint amilyet a 2009-es évet megelőzően látni lehetett az autók többségén –, de a külső szárnyfelületek felett az ún. lépcsős szárnyak használata megengedett. A szárny véglezáró elemeinek pedig 100mm-rel a referencia-sík felett kell elhelyezkedni.

Az első légterelő szárnyra tehát rendkívül szigorú előírások vonatkoznak. Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúly került a csapatok által elvégzett fejlesztések folyamán az egyes elemek flexibilitásának biztosítására, ami azt jelenti, hogy az adott elem bizonyos része a versenyautó sebességének függvényében a ráható aerodinamikai terhelés hatására elhajlik, vagyis közelebb került a pálya aszfaltjához. Ezáltal pedig az érintett elem nagyobb mértékű aerodinamikai leszorító erőt képes előállítani, amely növeli az autó menetstabilitását, illetve javítja annak vezethetőségét.

Azt hiszem túlzás nélkül kijelenthetem, hogy a Formula-1-ben dolgozó mérnökök találékonysága határtalan, hiszen jó néhány példát láthattunk már ennek beigazolására. Mindazonáltal, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség a Technikai Szabálykönyvben rögzíti az egyes regulákat, minden egyes versenyhétvégén alapos vizsgálatoknak veti alá az autókat.

A bejegyzéshez mellékelt fotó az FIA technikai szakembereit örökítette meg, miközben a Ferrari 150 Italia első légterelő szárnyának flexibilitását ellenőrzik. A flexibilis aerodinamikai elemek kiszűrése érdekében az FIA úgy teszteli ezeket a szárnyakat, hogy azt egy erre a célra készített tartókerethez rögzíti. Ezt követően hidraulikus munkahengerek által kifejtett nyomás útján terhelik meg azok végeit, és a rendszerhez illesztett mérőműszerek segítségével mérik a keletkezett nyomást, valamint a deformáció mértékét. A 2010-es Belga Nagydíjig 500N-os terhelést alkalmaztak erre a célra, melyet a spa-francorchampsi futamtól kezdődően bevezetett szigorításnak köszönhetően 1000N-ra változtattak. Ennek a terhelésnek megfelelő módon nyomják a kialakított rendszerrel a szárny mindkét végét.

Mérések, illetve tesztek alapján a versenyautóra nagyjából 110km/h-ás sebesség esetén hozzávetőlegesen 600kg-nak megfelelő leszorító erő hat. Ebből az első légterelő szárny két végére nagyjából 70kg jut. Mint ahogyan az a technikai szabályzatban is megtalálható, a versenyautó egyetlen egy aerodinamikai eleme sem lehet az autó referencia síkja alatt. Ha ez mégis megtörténne, akkor az érintett pilóta, illetve csapat bizton számíthat az FIA által kiszabott büntetésre.

Formula1Tech Blog

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!