Válaszokat követel a Manortól az FIA - F1VILÁG.HU

Válaszokat követel a Manortól az FIA

HIRDETÉS

Beidézte a Manor Forma-1-es csapatát a száguldó cirkusz irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség.


Beidézte a Manor Forma-1-es csapatát a száguldó cirkusz irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség.

A nemrégiben megmenekült istálló elutazott ugyan Melbourne-be, a hétvége eddig eltelt részében azonban nem gurultak pályára versenyzői, és mivel nem is kvalifikáltak a holnapi futamra, nem állhatnak rajthoz az év első megmérettetésén.

A sportot irányító testület pedig válaszokat követel: tudni akarja, mi volt egészen pontosan az oka annak, hogy a csapat nem körözött a hétvégén.

John Booth csapatfőnök korábban elárulta, számítottak rá, hogy nehéz dolguk lesz.

„Tudtuk, hogy nagyon csekély esélyünk lesz arra, hogy részt vegyünk a kvalifikáción” – mondta a szakember.

„A mai modern F1-es autók nagyon komplex masinák. Három hetünk volt a tervezésre és arra, hogy legálissá tegyük az autót, azaz megfeleljen a 2015-ös szabályoknak.”

Booth cáfolta, hogy csupán azért utaztak el Ausztráliába, hogy bezsebeljék az ezért járó pénzösszeget, és nem is állt szándékukban az, hogy részt vegyenek a versenyen.

Az FIA ennek ellenére részletes magyarázatot követel a csapattól.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!