Van der Garde lesz a Sauber tartalékosa 2014-ben - F1VILÁG.HU

Van der Garde lesz a Sauber tartalékosa 2014-ben

HIRDETÉS

Giedo van der Garde lesz a Sauber Forma-1-es csapatának teszt- és tartalékversenyzője 2014-ben – jelentette be a hinwili gárda kedden délelőtt.


Giedo van der Garde lesz a Sauber Forma-1-es csapatának teszt- és tartalékversenyzője 2014-ben – jelentette be a hinwili gárda kedden délelőtt.

A holland versenyző tavaly debütált a száguldó cirkuszban a Caterham színeiben, egy ideje azonban már sejteni lehetett, hogy – akárcsak csapattársa, Charles Pic – távozni kényszerül az alakulattól.

A találgatások végére a Sauber tett pontot kedden délelőtt, amikor hivatalos közleményben erősítette meg, van der Gardéra teszt- és tartalékversenyzőként számít az előttünk álló idényben.

„Egy fontos lépésnek tekintem ezt a megállapodást karrieremben. A célom az, hogy segítsem a csapatot az új autó fejlesztésében” – fogalmazott a 27 esztendős versenyző.

„Mindazonáltal természetesen szeretném megmutatni a csapatnak és mindenki másnak, hogy mire vagyok képes, és azt, hogy megérdemlek egy ülést a Saubernél 2015-ben.”

„A céljaim tehát nem változtak, motivált vagyok és szeretnék sikeres lenni a Forma-1-ben. Nagyon hálás vagyok a Caterhamnek azért, hogy lehetőséget adtak arra, hogy belekóstoljak a Forma-1 világába. Fantasztikus idényen vagyunk túl, sokat tanultam. A tavaly gyűjtött tapasztalat kétségkívül sokat segít majd pályafutásom hátralévő részében.”

Van der Garde korábbi csapata, a Caterham ma jelenti be, milyen versenyzőpárossal vág neki a 2014-es Forma-1-es bajnokságnak. A hírek szerint Kamui Kobayashi és Marcus Ericsson lesznek a csapat versenyzői az előttünk álló idényben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!