Van der Garde perel, hogy rajthoz állhasson idén - F1VILÁG.HU

Van der Garde perel, hogy rajthoz állhasson idén

HIRDETÉS

Jogi lépéseket tesz volt csapata, a Sauber ellen a gárdánál az elmúlt esztendőben tartalékversenyzőként tevékenykedő Giedo van der Garde.


Jogi lépéseket tesz volt csapata, a Sauber ellen a gárdánál az elmúlt esztendőben tartalékversenyzőként tevékenykedő Giedo van der Garde.

A holland versenyző úgy érzi, jogtalanul tették ki a csapatból, ezért az ausztráliai Viktória Állam legfelsőbb bíróságán próbál érvényt szerezni igazának.

„2014 novemberének elején Mr. van der Gardét arról informálta Ms. Monisha Kaltenborn, a Sauber ügyvezetője, hogy a csapat két ülését más versenyzőnek adták, ezáltal Mr. van der Garde nem lehet az istálló versenyzője 2015-ben” – idézi az ausztrál média a hivatalos dokumentumot.

„Az alperest arra utasították, hogy tartózkodjon mindennemű akciótól, melynek hatására Mr. van der Gardét megfosztják annak jogától, hogy részt vegyek a 2015. évi Forma-1-es világbajnoki sorozatban a Sauber egyik versenyzőjeként.”

A Sauber 2015-ben a Marcus Ericsson – Felipe Nasr párossal kíván nekivágni az F1-es bajnokságnak, a hírek szerint azonban Giedo van der Garde bírósági meghallgatását még az Ausztrál Nagydíj hetének hétfőjén megejtik.

Ausztrál médiajelentések szerint a holland versenyző egyértelmű célja, hogy ott legyen az évadnyitó versenyen, Melbourne-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!