Vannak gondok, de nincs pánik a McLarennél - F1VILÁG.HU

Vannak gondok, de nincs pánik a McLarennél

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Nem volt könnyű napja a McLaren Forma-1-es csapatának a barcelonai tesztsorozat 5. napján, a brit istállónál azonban egyelőre még nincs pánikhangulat.

Stoffel Vandoorne alatt kedden délelőtt már 4 kör után megállt az MCL33-as kódjelű versenygép egy elektronikai hiba miatt, melyet követően a McLaren kicserélte az akkumulátort a versenyautóban.

Délután aztán újabb gondja akadt a csapatnak: egy hidraulikus szivárgás miatt a versenygéppel ismét problémák támadtak, így a csapat napja már 16 óra körül befejeződött.

Vandoorne így végül 38 kört tett meg a második előszezoni teszt nyitónapján, és az utolsó előtti pozícióban zárta a keddi tesztprogramot.

„Nagy kihívást jelentett a tesztnap, mert a problémák hátráltatták a körözést” – mondta a McLaren versenyzője.

„Megálltunk párszor a pályán, és mindent alaposan ellenőrzünk, hogy megbizonyosodjunk arról, jól felkészülünk a szerdai tesztnapra. Ezek a problémák nem voltak túlzottan komolyak, de viszonylag sok időbe telt a megoldásuk, szóval nem tudtunk annyit körözni, mint terveztük.”

„A szél miatt elég trükkösek voltak a körülmények délután, szóval nem voltak túl reprezentatívak az általunk megtett etapok.”

„Reméljük, hogy megoldottuk a problémákat, és sokkal produktívabb napunk lehet szerdán.”

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója hozzátette, bár nem elégedettek a ma látottakkal, nem estek pánikba.

Hirdetés

„Nem ilyen tesztnapban reménykedtünk, de nem aggódunk túlzottan a problémák miatt” – mondta a szakember.

„Nem volt olyan produktív napunk, mint terveztük, de ezek a problémák – az akkumulátorgond és a hidraulikus szivárgás – majdhogynem olyanok, hogy reménykedünk bennük, és számítunk rájuk a teszteken, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az új szezonra.”

„Azért vagyunk itt, hogy teszteljünk, és ami ma történt, az olykor megesik a teszteken. Nem ideális, és szerettünk volna több időt a pályán tölteni, de dolgozunk az ügyön, tanultunk belőle, és szerdán több információval felvértezve térünk vissza a pályára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!