Vannak ötletei a Ferrarinak, de nem épül B-autó - F1VILÁG.HU

Vannak ötletei a Ferrarinak, de nem épül B-autó

HIRDETÉS
Nem épít B-autót a Ferrari Forma-1-es csapata a 2019-es szezonra, habár a hírek szerint a maranellóiak új koncepciókat is górcső alá vesznek, hogy mihamarabb javítani tudjanak teljesítményükön.
Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari nagy reményekkel vágott neki a 2019-es szezonnak, autója ugyanis a téli teszteken igazán meggyőzően szerepelt. Az idény első hat versenyén azonban a várakozásokon alul teljesített a csapat, miközben a nagy rivális Mercedes az összes futamot megnyerte.

Az olaszok már az előző versenyeken is igyekeztek javítani: egy sor újítást pályára vittek, köztük új motorspecifikációjukat is, ám a Mercedest így sem sikerült megszorongatni.

Emiatt pedig felmerült, hogy a Ferrari koncepciót vált, és teljesen áttervezi versenyautóját – ezt azonban a minap Mattia Binotto cáfolta.

A szakember azt mondja, van már ötletük arra vonatkozóan, hogy megoldják a gumikezelési problémákat, ez azonban egy kicsit időigényes folyamat.

„Nem lesz B-Ferrari, egy teljesen módosított autó – viszont egy sor új fejlesztést viszont pályára a következő versenyeken, hogy javítsunk a gumihasználaton” – magyarázta a szakember a Gazzetta dello Sportnak.

„Vannak ötleteink, és sietnünk kell – viszont beletelik pár hétbe… Az autónkkal több probléma is van. Egyszerűen nem passzol az idei gumikhoz, amik sokat változtak. 2018-ban a túlmelegítésüket kellett elkerülnünk, most viszont a felmelegítésük okoz nehézséget.”

„Márpedig, ha a gumik nem melegszenek fel, nem biztosítanak kell mechanikus tapadást, és nő az alulkormányzottság. Az autó csúszkál, a gumi futófelülete jobban kopik.”

Az F1VILÁG.HU úgy tudja, a Ferrari a június 21-23. között tartandó Francia Nagydíjon számos újítást pályára viszi majd.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!