Vége az alkalmi sisakoknak – jön a szigorítás

Nyilvánosságra hozta a sisakfestésekkel kapcsolatos szabálymódosítás részleteit a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).


Nyilvánosságra hozta a sisakfestésekkel kapcsolatos szabálymódosítás részleteit a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, 2015-től kezdődően minden versenyző csak egyféle sisakfestést használhat egy idényen belül – a hírt a rajongók és a versenyzők sem fogadták örömmel, az FIA azonban nem enged, a minap részleteket is elárult az új szabályozással kapcsolatban.

Az új szabály kimondja, a versenyzőknek a bajnokság minden versenyhétvégéjén „lényegében” ugyanazokat a színezeteket kell használniuk – kisebb módosítások tehát megengedettek, de jelentős változtatásokat nem lehet eszközölni.

„Annak érdekében, hogy a versenyzők könnyen megkülönböztethetők legyenek egymástól, a bajnokság minden egyes versenyén a pilótáknak alapvetően ugyanazt a sisakfestést kell használniuk” – áll a sportszabályzat 21.1-es cikkelyében.

Az FIA egyébként tájékoztatást adott arról is, mi történik azon versenyzők rajtszámával, akik adott esetben távoznak a Forma-1-ből.

„Egy versenyző F1-es karrierje akkor tekinthető befejezettnek, ha két egymást követő évben nem vesz részt legalább egy versenyen sem” – áll a szabályzatban.

További módosítás, hogy a csapatok a szezon zárultával aktuális autóikkal is részt vehetnek különféle demóeseményeken.

A szabálykönyv szerint erre az aktuális bajnokság utolsó versenye, illetve az adott naptári év utolsó napja előtt kerülhet sor, az autók pedig maximum 15 kilométert tehetnek meg demóabroncsokkal.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!