Vergne: Jó esélyem van a Haas ülésére - F1VILÁG.HU

Vergne: Jó esélyem van a Haas ülésére

HIRDETÉS

A Toro Rosso korábbi versenyzője, a jelenleg a Ferrari tesztpilótájaként tevékenykedő Jean-Eric Vergne elárulta, jó esélye van arra, hogy 2016-ban a Haas színeiben ismét rajthoz álljon a Forma-1-ben.


A Toro Rosso korábbi versenyzője, a jelenleg a Ferrari tesztpilótájaként tevékenykedő Jean-Eric Vergne elárulta, jó esélye van arra, hogy 2016-ban a Haas színeiben ismét rajthoz álljon a Forma-1-ben.

A 25 éves tehetség korábban három éven át versenyzett a Toro Rossónál, idén pedig a Ferrari tesztpilótai feladatait látja el. Bár Vergne emellett a DS Virgin nevű csapat versenyzője a Forma-E sorozatban is, azt reméli, esélye lehet arra, hogy ismét elinduljon a királykategóriában.

A francia legfőbb riválisa a Haas ülésére saját csapattársa, a Ferrari tartalékosa, Esteban Gutiérrez, de az amerikai istálló leginkább Nico Hülkenberg skalpjára vadászik.

„Vagyunk hárman, két ülésre. Fogalmazzunk úgy, hogy jó esélyeim vannak arra, hogy a Haas versenyzője legyek” – mondta Vergne a Motorsport.com című lapnak.

„De mivel a Forma-E is érintett a dologban, még túl korai erről beszélni. Ha elindul az F1-es idény, két ütközés is lenne. Szóval korai még megmondani, hogy működne. Remélem, hogy sikerül megoldani ezt a kérdést.”

„Azonban most a Forma-E-re fókuszálok, illetve a Ferrarinál ellátandó feladataimra – ami természetesen kifizetődne, ha a Haasnál landolnék.”

Vergne azt mondja, az is sokat segíthet, hogy korábban sokat dolgozott a Red Bull kiscsapatánál, a Toro Rossónál.

„Szerintem ez is előnyt jelent. Azért is, mert egy nagyon nagy csapatnál dolgoztam a Red Bullnál, mely akkor mindent megnyert. Tartalékos voltam náluk, illetve a szimulátorban dolgoztam. Rengeteget tanultam velük.”

„Aztán jött az a 3 év a Toro Rossónál, amikor is sokat bizonyítottam a kormány mögött. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Daniel Ricciardóval szembeni teljesítményemet sem: az első évben legyőztem őt, a másodikban nagyon szoros csatát vívtunk, ma pedig ő már futamokat nyer.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!