Fotó: FIA Formula E
Hírek

Vergne: Nevetséges, hogy a Toro Rosso Hartley-t választotta

Élesen bírálta volt csapatát, a Toro Rossót, illetve egykori munkaadóját, a Red Bullt a korábbi Forma-1-es versenyző, Jean-Eric Vergne. A francia szerint vicces, hogy Brendon Hartley lehetőséget kapott az F1-ben.

Vergne 3 idényen át, 2012-től 2014-ig versenyzett a Forma-1-ben a Toro Rosso színeiben, ezt követően azonban az energiaital-gyárosok kiscsapata menesztette őt.

A Red Bull korábban szintén kiebrudalta juniorprogramjából a most a Forma-1-ben első idényét teljesítő Hartley-t is, akinek helyét ráadásul épp Vergne vette át annak idején, a World Series by Renault sorozatban.

„Röhögnöm kell azon, hogy a Red Bull Hartley-t hívta be, hiszen ő volt az, akit kirúgtak anno, hogy odaadják nekem az ülését a World Series by Renault sorozatban” – mondta Vergne Párizsban, a Forma-E következő versenyének helyszínén.

„Elég mulatságosnak találom ezt.”

Vergne hozzátette, hogyha a korábban szintén a Toro Rossónál versenyző Sebastien Buemi kapta volna meg Hartley ülését, „feltehetően kirúgták volna 1 év után, és nem lett volna lehetősége topcsapathoz kerülni, mert az autó egyszerűen nem elég jó”.

Vergne elárulta, nagyon nehéz volt maga mögött hagynia a Forma-1-es álmokat, ám mostanra úgy érzi, jó irányt vett pályafutása.

„Pályafutásom legnehezebb szakasza volt, amikor az F1-ből való távozás után csatlakoztam a Forma-E mezőnyéhez. De visszatekintve ez egy fordulópont volt pályafutásom szempontjából.”

„Minden nehéz vagy negatív helyzetnek vannak pozitívumai. Csak meg kell találni őket. Szerencsés voltam, hogy a megfelelő időben csatlakozhattam a Forma-E mezőnyéhez, és hamar változtatni tudtam a mentalitásomon. Ma úgy gondolom, ez a legjobb, ami történhetett velem.”

Szólj hozzá!
Vergne: Nevetséges, hogy a Toro Rosso Hartley-t választotta
Alonso elárulta, miben kell javulnia a McLarennek
Sajtóhír: Hamilton hosszabbított a Mercedesszel
A Renault-t lenyűgözte a Ferrari-motor fejlődése
Fotó: Räikkönen még a gyerkőcökkel játszik a kertben