A versenybíró elárulta, miért nem büntették Vettelt - F1VILÁG.HU

A versenybíró elárulta, miért nem büntették Vettelt

HIRDETÉS
Großer Preis von China 2017, Sonntag - Wolfgang Wilhelm

A múlt hétvégi Kínai Nagydíjon versenybíróként tevékenykedő Mika Salo elárulta, miért nem büntették meg Sebastian Vettelt a látszólag szabálytalan rajtrácsra való felállás miatt.

A Ferrari német versenyzője nem a rajtkockában állt meg a sanghaji verseny rajtjánál, hanem a fehér vonalakat versenyautója kerekei közé vette, hogy a vizes pályán elkerülje azok túlzott kipörgését.

Bár a stewardok megvizsgálták Vettel akcióját, végül nem büntették meg – Mika Salo pedig azt is elmondta, miért nem.

„Az ilyen esetekben megvizsgáljuk a büntetés lehetőségét” – mondta a finn a Turun Sanomat című lapnak.

„Monacóban például – ahol ferde a rajtrács – minden esetben büntethetnénk a versenyzőket… Mivel létezik egy ilyen anomália, úgy döntöttük, futni hagyjuk Vettelt. Figyelmeztethettük volna őt, de jobb lenne, ha egyértelműbb szabályaink lennének az ilyen esetekre vonatkozóan.”

Vettel maga a futam után elárulta, nem kockáztatott, hiszen pontosan tudta, hogy mi van leírva a szabálykönyvben.

„Nem akartam a vonalra állni a vizes pályán, és a szabálykönyvben semmi sem írja le azt, hogy nem lehet a versenyautóval a másik oldalára állni”

– magyarázta a szemfüles német.

Az FIA versenybíróinak azért volt dolguk Kínában, Salo elmondása szerint például megbüntethették volna Lance Strollt is a Sergio Pérezzel való ütközésért, ám a stewardok új szemlélete okán erre nem került sor.

Hirdetés

„Ha valakit meg lehetett volna büntetni, az Stroll. Az előző kanyarban elegendő helyet hagyott, de aztán becsukta a kaput, amikor már Pérez mellette volt.”

„Én mindig is úgy gondoltam, hogy ez a helyes hozzáállás. Egyszerűen túl sok büntetés volt már. Csak az olyan eseteknél érdemes szankciókat alkalmazni, mint például sárga zászlónál való előzéskor, vagy súlyos szabályszegéskor.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!