Verstappen 2019-ben még nem számít vb-címre - F1VILÁG.HU

Verstappen 2019-ben még nem számít vb-címre

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen nem számít arra, hogy 2019-ben világbajnoki címért harcolhat majd. A holland szerint a következő év még a Honda felzárkózásáról szól majd, 2020-ban azonban már támadhatnak.

Az osztrák istálló még a szezon korábbi szakaszában jelentette be, az idei szezont követően szakít jelenlegi motorpartnerével, a Renault-val, és 2019-től a Honda erőforrásait használja a Forma-1-ben.

Verstappen azt mondja, rengeteg potenciál van a japán gyártóban, a Honda javulása pedig már idén is szembetűnő.

„Ha megnézzük, hol álltak korábban, el kell ismerni, hogy a Honda hatalmas előrelépéseket tett” – mondta a holland versenyző.

„Spában, az első etapban nem tudtam megelőzni Gaslyt, még csak közel sem tudtam kerülni hozzá. Azt gondolom, ez jól mutatja, a Honda milyen komoly előrelépéseket tett.”

„Nagyon ritkán látunk műszaki hibákat tőlük, és ami még fontosabb, hogy törekszenek a határok feszegetésére. A Honda egy nagyon komoly vállalat. Már elkezdték a próbapados teszteket, és sok változtatást kérnek, hogy felkészüljenek a jövő évre. Rendkívül motiváltak, és többezer kilométernyi tesztet akarnak elvégezni.”

Verstappen mindazonáltal reálisan látja a helyzetet – azt mondja, jövőre még nagyon nehéz lesz a vb-címért küzdeniük.

„Mindenki a bajnoki címért akar harcolni, de ez nehéz” – mondta a holland.

„Kezdetben további fejlődésre lesz szükségünk, de reméljük, hogy az év végére közelebb kerülünk. A következő évben, 2020-ban már teljes mértékben versenyképesnek kell lennünk.”

Hirdetés

„Ugyanakkor azt gondolom, a 2019-es is egy pozitív év lesz, amikor már tudni fogjuk, hogy hányadán állunk, és milyen lépéseket kell még megtennünk. A Mercedesnek és a Ferrarinak vannak a legerősebb erőforrásai, de a Honda már most sokkal jobb annál, mint azt sokan gondolják.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!