Verstappen: A lassú kanyarokban nem volt jó az autó

Valamiért nem működött jól a Red Bull autója a szuzukai pálya lassabb kanyarjaiban – ezt mondta Max Verstappen, az osztrák istálló ifjú versenyzője.


Valamiért nem működött jól a Red Bull autója a szuzukai pálya lassabb kanyarjaiban – ezt mondta Max Verstappen, az osztrák istálló ifjú versenyzője.

Verstappen csapattársát, Daniel Ricciardót megelőzve az 5. rajtkockát szerezte meg a Japán Nagydíj mai időmérőjén, elmondása szerint azonban nem elégedett, mert jobb eredményre számított Szuzukában.

A japán versenypálya ugyanis papíron igencsak fekszik a Red Bullnak – ma azonban az autó valamiért nem működött jól a pálya lassabb kanyarjaiban.

„Mindig az élen akarunk lenni, de ma a lassú kanyarokban valahogy nem működött az autó – pedig általában az ilyen szakaszokon erősek vagyunk” – mondta Verstappen.

„Talán az alacsonyabb hőmérséklet miatt volt így, még ki kell elemeznünk. Az első szektor nagyon jó volt, talán 3 századra voltam a legjobb szektoridőtől. De ahogy már mondtam, a lassú kanyarokban lehettem volna erősebb is.”

Verstappen egyébként Sebastian Vettel rajtbüntetése miatt a 4. helyről rajtol majd.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!