Verstappen: A verseny közbeni büntetésekkel megölik az izgalmakat - F1VILÁG.HU

Verstappen: A verseny közbeni büntetésekkel megölik az izgalmakat

HIRDETÉS
A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen megkérdőjelezte a Forma-1-es versenyek közben kiszabott büntetések logikusságát – a holland szerint ezekkel tönkreteszik a versenyzést.
Fotó: Red Bull Racing

A versenybírók munkássága, illetve a büntetések témája a Kanadai Nagydíjat követően került ismét rivaldafénybe, miután Sebastian Vettelt a stewardok 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért elmondásuk szerint „veszélyes módon” tért vissza a pályára kicsúszása után.

A Ferrari az ügy felülvizsgálatát kérte, az olasz csapat pénteken, 14:15-kor mutatja be új bizonyítékait a versenybíróknak.

A Red Bull versenyzője, Verstappen szerint nem kellett volna megbüntetni Vettelt – ő egyébként Monacóban hasonlóképp járt, egy második helyet veszített el 5 másodperces büntetése miatt.

„Alapvetően azt gondolom, hogyha büntetést osztanak, akkor azt ne a versenyen tegyék” – mondta a Red Bull versenyzője.

„Tönkreteszi az izgalmát annak, ahogy Lewis üldöző Sebet, és harcolnak a győzelemért. Visszatekintve az esetre, az első hiba, ami történt, az volt, amikor Seb kicsúszott a pályáról. De aztán visszatért, nem csinált semmi rosszat. Nem blokkolta szándékosan Lewist. Amiért a büntetést adták neki, az hibás feltevés volt.”

Verstappen szerint az F1-es szabályokon is változtatni kellene, az olyan eseteket kellene büntetni, amikor „kiütik egymást a pályáról”, hiszen „egy kis kerékütköztetés senkinek sem árt”.

„Vettel mindent megtett, hogy biztonságosan térjen vissza. Az ember kicsúszik az élről, tudja, hogy Lewis van mögötte mindössze másfél másodperccel lemaradva… Ilyenkor a gázon marad, és próbálja kontrollálni az autót.”

„Lewis látta, hogy kicsúszik. Tudta, hogy Seb vissza fog csatlakozni apályára, és természetesen azt is, hogy csúszni fog, ezért vissza kell vennie.”

„Persze Lewis helyében én is azt mondtam volna a rádión, hogy blokkolt engem. Hiszen benne van a szabálykönyvben, és van lehetőség a büntetésre…”

Hirdetés

Verstappen még januárban, a Forma-E marrákesi versenyén figyelhette meg közelebbről a versenybírók munkáját – a holland szerint sokszor ők sem szívesen büntetnek, de egyszerűen muszáj, mert a szabálykönyv kvázi utasítást ad erre.

„Szerintem pontosan látják ők, mi történik, de néha nem tudnak más büntetést kiszabni, mert pontosan le van írva a szabálykönyvben, hogy így kell szankcionálni” – magyarázta.

„Néha ők sem akarják, de muszáj. Olvastam néhány véleményt a Twitteren, melyekben szidták a versenybírókat, és olyan dolgokat, melyek nem sportszerűek. Ők a lehető legjobban próbálják végezni a munkájukat, és nem fair azt mondani, hogy rosszul dolgoztak.”

„De szerintem jó volna ránézni a szabálykönyvre, hogy lássuk, min tudnánk változtatni, vagy mit lehetne kivenni belőle.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!