Verstappen: Az eddigi legjobb péntek - F1VILÁG.HU

Verstappen: Az eddigi legjobb péntek

HIRDETÉS

A virtuális biztonsági autó miatt nem tudott megfelelő gyorskört teljesíteni Max Verstappen, aki szerint a jó időeredmény ellenére elégedett lehet a Red Bull.


A virtuális biztonsági autó miatt nem tudott megfelelő gyorskört teljesíteni Max Verstappen, aki szerint a jó időeredmény ellenére elégedett lehet a Red Bull.

A holland pilóta az idei év legjobb péntekjének nevezte a mait, hiszen úgy érzi, a hosszú etapokon igazán versenyképesek voltak. A második tréningen Esteban Gutierrez autója állt meg a pályán, ami miatt biztonsági autós periódus lépett érvénybe, így a Red Bull-pilótáknak meg kellett szakítaniuk gyorskörüket.

Verstappen ezt követően visszament a pályára, azonban a gumik már használtak voltak, ráadásul hidegek is.

„Megpróbáltunk gyorskört teljesíteni, amikor jött a virtuális biztonsági autós jelzés, szóval be kellett mennünk a bokszba, majd kimenni a használt, hideg gumikon” – nyilatkozta Verstappen arról, miért maradtak el a második szabadedzésen a Ferraritól.

„Elrontottam a rövid etapunkat, szóval nem tűnt jónak a tempó, de csak azért, mert már készítettük elő a gyorskörünket – de aztán újra be kellett jönnünk és a gumik hidegek voltak. Ez nem túl ideális, viszont hosszú etapokon megfelelő volt az egyensúly” – folytatta a holland.

„Azt hiszem, eddig ez az egyik legjobb péntek. Minden rendben működött, az autó kezelhetősége jó, a hosszú etapos tempónk is. Természetesen sokat kell még dolgoznunk, de elégedettek lehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!