Verstappen az élen a csúszós mexikói pályán - F1VILÁG.HU

Verstappen az élen a csúszós mexikói pályán

HIRDETÉS

Max Verstappen kezdett a leggyorsabban a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, mögötte Daniil Kvyat végzett a Red Bull-lal, a harmadik helyen pedig Kimi Räikkönen zárt a Ferrarival.


Max Verstappen kezdett a leggyorsabban a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, mögötte Daniil Kvyat végzett a Red Bull-lal, a harmadik helyen pedig Kimi Räikkönen zárt a Ferrarival.

A Mexikói Nagydíj első szabadedzésének kezdetekor 22 °C-os pálya- és 18 °C-os levegőhőmérséklet fogadta a versenyzőket.

A Lotusnál a 2016-os pilótafelállás vett részt az első tréningen, Romain Grosjean helyett ugyanis az – egyelőre még – tartalékversenyző státuszban lévő Jolyon Palmer ült autóba. A csapat nemrégiben jelentette be, hogy a fiatal tehetség kap lehetőséget jövőre arra, hogy Pastor Maldonado mellett ő vezesse a Lotus másik versenygépét. Grosjean, aki a Haas csapatánál versenyez majd a következő évtől, a második szabadedzésen visszaülhet autójába.

Maldonado volt az első, aki 1992 óta először gurult a mexikói aszfaltcsíkra – a pályát és környezetét is felújították, így a pilóták egyik legfontosabb feladata az volt, hogy felgumizzák az aszfaltcsíkot. A versenyzők az edzés elején intermediate abroncsokkal gurultak pályára, később azonban felkerültek a slickek is.

„Mindenhol csúszós” – mondta rádión Max Verstappen, a Toro Rosso pilótája a tréning elején. „Olyan, mintha olaj lenne a pályán.” Alonso is hasonlóan értékelte az állapotokat, ő jégpályához hasonlította a körülményeket. Kijelentéseiket egyértelműen bizonyítja, hogy sokan meglátogatták a pálya szélét, ami miatt számos sárga zászlós periódus volt az edzés során.

A Mercedesek a fékek túlmelegedésével küszködtek az edzés során: Nico Rosberg csak a hatodik, míg Lewis Hamilton csupán a a tizenegyedik pozícióban zárt.

Max Verstappen nyitott az élen az 1992 után újra visszatérő mexikói versenypályán – a 18 éves pilóta 1:25.990-es időeredménnyel repítette az első helyre a Toro Rossót. Mögötte Daniil Kvyat lett a második, Kimi Räikkönen pedig a harmadik a Ferrarival – érdekesség, hogy ők ezredre ugyanolyan időeredményt értek el, mindketten 1:26.295-ös köridőt teljesítettek.

A finn csapattársa, Sebastian Vettel közvetlenül mögötte, a neyedik pozícióban végzett, maga mögé utasítva a Red Bull pilótáját, Daniel Ricciardót. A Williamsek a tőlük megszokott pénteki első szabadedzéses eredményt mutatták, Bottas a hetedik, Massa pedig a tizedik pozícióban zárt. Közéjük Carlos Sainz (Toro Rosso) és a hazai közönség előtt versenyző Force India-versenyző, Sergio Perez végzett.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!