HírekKiemelt

Verstappen azt mondja, „túlságosan akarta” a győzelmet Kínában

Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen elárulta, túlságosan akarta a győzelmet, ezért ütközött neki Sebastian Vettelnek a Kínai Nagydíjon.

Az energiaital-gyárosok Daniel Ricciardo révén egy kiváló taktikai húzásnak köszönhetően nyertek Sanghajban, ha pedig nem hibázik, Verstappen is esélyes lehetett volna a győzelemre.

A holland versenyző először Lewis Hamiltont próbálta túl agresszíven maga mögé utasítani, minek következtében lecsúszott a pályáról, a Vettellel szembeni előzési kísérletéből pedig később baleset lett.

Arra a kérdésre, hogy túlságosan türelmetlen volt-e, Verstappen Bakuban így felelt: „Természetesen, hiszen nem azért vagyok itt, hogy az ötödik helyen végezzek egy olyan autóval, mint amilyen a rendelkezésemre állt.”

„Talán túlságosan akartam a győzelmet. Ez pedig sokba került.”

A Red Bull versenyzője hozzátette, az, hogy csapattársa nyert végül, az ő „hibáinak következménye”.

Verstappen egyébként rögtön a verseny után elnézést kért Vetteltől, Bakuban pedig azt mondta, „ez nem sűrűn fordul elő, de néha meg kell tenni”.

A Hamilton elleni előzési kísérletéről az ifjú versenyző azt mondta, a brit okosan védekezett, és valószínűleg ő is ugyanígy tett volna.

„Jó lehetőség volt, de amit Lewis tett, én is azt csináltam volna. A kanyar közepén egy kicsit rámtartott, én pedig a gumitörmelékekre kerültem padlógázon, és ilyenkor könnyű elveszíteni a kontrollt. De sportszerű versenypillanat volt.”

A Kínai Nagydíj után egyébként Verstappen édesapja, a volt F1-es pilóta, Jos Verstappen azt mondta, fiának „többet kellene gondolkodnia”.

Arra a kérdésre, hogy meglepődött-e a kritikán, Verstappen így felelt: „Természetesen nem, mert akkor már beszéltem vele, szóval tudtam, mi következik.”

„Édesapám a legkritikusabb az egész világon, szóval úgy tudom őt kezelni, mint bárki mást. Az ember nem tökéletes, senki sem az, mindig van lehetőség a fejlődésre. Én örömmel hallgatok másokra, és szívesen fejlődök.”

Szólj hozzá!


További hírek