Verstappen: Elérhető lett volna a 2. hely - F1VILÁG.HU

Verstappen: Elérhető lett volna a 2. hely

HIRDETÉS
Bahrain Grand Prix Race

Fékhiba miatt kiesett a vasárnapi Bahreini Nagydíjon a Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen, aki természetesen nagyon csalódottan állt a kamerák elé a versenyt követően.

A holland pilóta a futam első etapjában tartotta a lépést az élmezőnnyel, és a Ferrarihoz hasonlóan csapata, a Red Bull megpróbált a Mercedesek elé vágni egy korábbi kiállással.

Rögtön a kerékcsere után azonban Verstappen a gumifalban találta magát – mint kiderült, fékprobléma miatt.

„Fékhiba hátul. Gyakorlatilag elszálltak a fékek, amint a pedálra léptem” – mondta csalódottan a holland versenyző. „A pedál beesett, és egyszerűen nem tudtam lefékezni az autót.”

Verstappen azt mondja, nagyon balszerencsés, amit történt, mert úgy érzi, Vettel mögött a 2. helyen érhetett volna célba.

„Az autó sokkal jobban teljesített ezen a versenyen, megcsináltuk az elévágást a két Mercedesszel szemben, szóval Sebastian mögött a második helyen érhettem volna célba. Nagyon szerencsétlen dolog, ami történt, nagyon sok pontot veszítettünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!