HírekKiemelt

Verstappen: Én biztos kikapcsoltam volna a TV-t az F1 alatt

Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen azt mondja, rajongóként biztosan kikapcsolta volna a TV-t a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj alatt, mely szerinte teljesen értéktelen volt.

Az Ausztrál Nagydíjon nem sok akciót láthatott a nagyérdemű – nemcsak előzésekben volt hiány, de a kerék a kerék elleni küzdelmek is elmaradtak Melbourne-ben.

Bár Sebastian Vettel szerencséje, illetve a Mercedes hibája fokozta az izgalmakat a verseny során, Lewis Hamilton végül nem tudott valódi támadást indítani a ferraris ellen, aki így mondhatni simán nyert Ausztráliában.

Verstappen frusztráló versenyen végzett végül a 6. helyen, később pedig azt mondta, „nagyon unalmas” futamot teljesített.

Arra a kérdésre, hogy szerinte milyen lehetett a versenyt nézni rajongóként, a holland így felelt: „Teljesen értéktelen… Én biztosan kikapcsoltam volna a TV-t.”

„Nagyon unalmas volt. Az ember mindent belead, hogy megpróbáljon valamit, folyamatosan DRS-távolságon belül voltam, de nem lehetett mit tenni.”

Verstappen gyakorlatilag a verseny egésze során be volt szorulva lassabb versenyzők mögé, miután a rajtot követően Kevin Magnussen el tudott menni mellette.

Csapattársa, Daniel Ricciardo is küszködött: ő előbb a Haas versenyzője, Romain Grosjean, majd a ferraris Kimi Räikkönen mögé szorult be.

„A Haas egy másodperccel lassabb volt, mint a Ferrarik. Szerencséjük volt, hogy elénk kerültek. És itt nem lehet előzni… Nézzék csak meg Hamiltont és Vettelt! És ugyanezt Alonsóval. Ők is sokkal lassabbak voltak, de nem lehetett megelőzni őket. Próbálkozni lehet, de sok értelme nincs.”

„Még ha másfél másodperccel gyorsabb is vagy, akkor sem lehet előzni.”

Pedig Melbourne-ben idén 3 DRS-zóna is volt idén – Verstappen szerint nem a pályával van a baj.

„Sokkal inkább az autókkal, mert nem szokott itt gond lenni az előzésekkel.”

Szólj hozzá!