Verstappen: Én nem változtam semmit - F1VILÁG.HU

Verstappen: Én nem változtam semmit

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

Max Verstappen Franciaországban ismét dobogóra állhatott, és habár úgy érezte, Lewis Hamilton ellen nincs esélye, örül, hogy a Mercedes mögött ők végeztek.

Verstappen a 4. helyről kezdte meg a versenyt, ám Sebastian Vettel és Valtteri Bottas balesetét követően felzárkózott a 2. pozícióba Hamilton mögé, és itt is fejezte be a futamot. A holland pilóta elmondta, nem volt túlságosan kihívást jelentő futam számára, azonban természetesen így is örül a dobogós helyezésnek.

„Megpróbáltam követni Lewist, de kontrollálta a tempót. Jó versenyünk volt, élveztem. Nem kellett keményen megküzdenem érte, de mindig jó érzés a dobogón végezni” – nyilatkozta.

A Red Bull fiatal pilótáját korábban sok kritika érte amiatt, hogy a szezon első versenyein képtelen volt egy tiszta versenyt teljesíteni. A kérdésre, a hibáit követően változtatott-e bármin, Verstappen így válaszolt: „Nem változtattam semmit a szezon eleje óta. Még mindig ugyanaz az ember vagyok.”

Jövő héten a mezőny Ausztriába utazik, a Red Bull hazai nagydíjára, ahol Verstappen azt reméli, hogy erős teljesítményt mutathat majd a holland szurkolóknak.

„A Red Bull dobogón volt az elmúlt két versenyen. Az egyenesben nem vagyunk túl jók, de valahogy mégsem volt sosem túl rossz a helyzet Ausztriában. Azért is várom a hétvégét, mert nagyon sok holland pilóta fog kijönni, nagyon sok lesz a narancssárga szín a lelátókon, és ez mindig jó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!