Verstappen: Fair voltam Hamiltonnal szemben - F1VILÁG.HU

Verstappen: Fair voltam Hamiltonnal szemben

HIRDETÉS

Max Verstappen meggyőződése, hogy korrekt módon védekezett Lewis Hamiltonnal szemben, amikor csatába bonyolódtak a Japán Nagydíj versenyének utolsó körében.


Max Verstappen meggyőződése, hogy korrekt módon védekezett Lewis Hamiltonnal szemben, amikor csatába bonyolódtak a Japán Nagydíj versenyének utolsó körében.

Hamilton folyamatosan zárkózott fel Verstappenre, és az utolsó körre utol is érte őt, és megpróbálta megelőzni, a holland azonban kivédekezte a brit támadásait.

„Nem fogom nyitva hagyni az autót, és azt mondani, hogy „tessék”” – mondta Verstappen. „Természetesen láttam, ahogyan mozdult, és rögtön becsuktam az ajtót. Szerintem jól látható volt, hogy ezt teszem majd.”

„Az egyenesekben kicsit küszködünk, 3 tizedet veszítettünk” – mondta a holland, aki végül a második pozícióban végzett. „Tudtam, hogy jól kell kigyorsítanom a 14-es kanyarból és a sikánból, és szerencsére ez sikerült is.”

Verstappen úgy gondolja, annak ellenére, hogy csak 5 másodperces előnnyel ért célba Rosberg, a Mercedes tempója túl nagy volt, így nem lett volna esélyük a némettel szemben, akármilyen taktikát alkalmaznak.

„Lewis 1,5 másodperccel gyorsabb volt egy ponton, és ahogy megérkezett mögém, beragadt. Nicóhoz képest viszont nem volt meg a tempóm, szóval nem hiszem, hogy bármit tudtam volna tenni annak érdekében, hogy legyőzzem őt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!